Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1981-1982
1981. december 17. - 1. Beszámoló az állami káder- és személyzeti munkáról. Az 1976. évi PB-határozat teljesítése - 2 Az egyetemi ifjúsági parlament tapasztalatai
-5viselet ügyében hiba volt, hogy nem kezdeményeztünk e témakörben, hanem lemaradva kullogtunk a kialakult vélemények mögött és végül ugy zártuk le a vitát, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzathoz kapcsolva alakitunk ki álláspontot, amit ifjúsági aktivaülésen is megvitatunk. Az ügy lényegét abban látja, hogy a gyakorlatban próbáljuk kihasználni a meglevő formákat /pl. menzabizottság/. Kisérletet kell tenni a gyakorlatban a véleményezésre is. A képzés korszerűsítése váltotta ki a legnagyobb, színvonalas vitát. A felkészülés olyan szempontból nem volt jó, hogy a Politikai Bizottság és a Kormány határozatát, az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság állásfoglalását nem alkalmaztuk eléggé az ősz folyamán a vitában. A Periszpók tul későn jelent meg, és igy alakuli ki az a helyzet, hogy nem tudtunk minden alapvető kérdésben olyan színvonalas vitát folytatni, mint amit az ügy érdemelt volna. Ezt pótolni tudjuk, a vizsgaidőszak után folytatjuk ezt a munkát, annak szellemében, ahogy a parlamenten állást foglaltunk, felhasználva a PB Oktatáspolitikai Bizottságát is. Az Egyetemi Tanács, REktori Tanács ülésein is érvényesíteni tudunk majd olyan megállapodásokat, amelyekben már most is megegyezés van. Rendkivül fontos kérdés, hogy előbbre tudunk-e majd lépni az óraszám csökkentésében. Ehhez is szemléletváltozás szükséges. Szarvas László ismerteti a VB állásfoglalását a parlamentről. /Mellékelve./ Megyeri Endre: Történik-e intézkedés arra vonatkozóan, hogy intézményesen megszervezzék a parlamenten elhangzott kérdések megválaszolását az érdekeltek részéről? Célszerű lenne, ha a jegyzőkönyvek alapján kivonatot adnának az illető tanszékeknek és választ kérnének. Német i Gábor: Jónéhány KISZ bizottsági ülésen jelen volt az előkészités során, ezért meglepőnek találta, hogy a Periszpók késői megjelenéséért a KISZ Bizottságot tették felelőssé. A parlemant „ előtt 3 héttel készen volt, de a kiadatás útjában különböző akadályok álltak. S z u h a y Miklós: Szombaton volt a parlament, B. Kiss Tamás előtte való hétfőn adta át és azután került nyomdába. Ugy tudta, hogy a KISZ Bizottság meg sem vitatta. Vámosi Sándor: Mikor adta be a KISZ oktatási munkabizottsága az első koncepcióját a továbbfejlesztésre vonatkozólag? Az Egyetemen megindult a korszerűsítéssel kapcsolatos munka; a munkabizottság tavaly nyáron alakult. Ennek a koncepciója hogyan formálódott ki? Szilvásy György: Az oktatási munkabizottság koncepciója a Periszpókban jelent meg, előtte nem volt más koncepció. Egyes munkabizottságoknak voltak elképzelései, amelyek nem álltak