Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1981-1982
1981. november 23. - 1. Az Egyetem 3 éves feladattervének véglegesítése - 2. Az új ösztöndíj rendelettel kapcsolatos állásfoglalás
IS -6Az ünnepségek, rendezvények, véleménye szerint nem tartoznak a feladattervbe, ez operátiv munka. Az Egyetemi Szemlével kapcsolatban: most is nyilvános, bárki megveheti. Az árát emelni akarjuk, mert a költségvetésből az eló'állitási költségnek csak kb. 16 >&-a fedezhető. Ez is operatív kérdés, nem kell a feladattervbe felvenni. Nem való a feladattervbe az sem, hogy az Akadémia támaszkodjon jobban az Egyet emre. A kádermunkával kapcsolatos ügyet sem javasolja felvenni a tervbe, ebben az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság fog állást foglalni 1981. decemberében. A főiskolákkal egységes jegyzet ügyét szintén hagyjuk el. A törekvést támogassuk, ennyi szerepel is a tervben, annak ellenére, hogy e téren vannak ellentmondások. Örök probléma a tájékozódás. Az utóbbi időben rendszeres tájékoztatást adunk és minden dokumentumot leközlünk. Egyetért azzal, hogy az elfogadott feladattervet is közöljük le a KÖZGAZDA SZ-ban. Amit Csáki elvtárs mondott, a kiegészítésként javasolt 1. pontba, tehát a 2. oldal végére javasolt szövegbe egy fél mondattal fel kell venni. Némethi Gábor javaslatainak legnagyobb részét a tervben érvényesíteni lehet, illetve már benne is van a feladattervben, vagy pedig a parlament intézkedési tervében. Pl. áthallgatás ügye, esti-levelező oktatás didaktikai felülvizsgálata, nem egyetemi státuszu, de itt dolgozó fiatalok helyzetének vizsgálata stb. Ami a fiatal oktatókról az egyetemi parlamenten elfogadott intézkedési tervben szerepel, ne vegyük be a feladattervbe, mert az intézkedési terv ennek mellékleteként fog szerepelni. Az 1.2. pont viszont maradjon. Az alkotószabadság rendszere bevált. Ez helytálló megállapítás. A 6.2. pontot kétfelé választjuk. A többi megjegyzést is köszöni. A minisztériumi jóváhagyás után a terv közzétételéről a KÖZGAZDÁSZ-ban és külön kiadvány formájában fogunk gondoskodni. Elnök: Javasolja szerepeltetni, hogy milyen munkabizottságok vannak és milyeneket tervezünk. A parlamenten egyértelmű volt az az állásfoglalás, hogy a munkabizottságokba a munka jellegétől függően a hallgatókat is be kell vonni.