Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1981-1982

1981. november 23. - 1. Az Egyetem 3 éves feladattervének véglegesítése - 2. Az új ösztöndíj rendelettel kapcsolatos állásfoglalás

-4­Az áthallgatással foglalkozó javaslatokat konkrétabbá kellene tenni, felmérni az igényeket és megállapítani a követelményeket. 1.4. pont: az esti-levelező oktatásról általánosan van szó; konkrét megbizást kellene adni egy kollektívának, hogy alakít­sa ki az oktatás didaktikailag megalapozott rendszerét. 1.5. pont: nem indokolt a két merőben ellenkező területet egy pontban szerepeltetni. A nevelőmunka feladatai között szerepel a hallgatók tanszéki munkába való bevonása. Ez valóban fontos terület, de legalább annyire oktatási feladat is. 3.3. pont: tulajdonképpen nincs ilyen probléma, felelőst sem kell kijelölni, mert gyakornokok minimális számban lesznek, ha a rendszer változatlan marad. Inkább azt kellene hangsúlyozni, hogy az állami vezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyakornoki rendszert megváltoztassák. 5.1. pont: "elsősorban a segéderők" bevonását Egyetemünkön nem tudja hova tenni. Ellentmondásosnak tűnik az alkotószabadsággal kapcsolatos rész. Ha elmarad a teljesítmény értékelése, hogyan lehet megállapí­tani, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket? Javasolja felvenni a nem egyetemi státuszu dolgozók helyzeté­nek értékelését. 5.7. pont: e téren rendkívül nagy a lemaradás, a hallgatók le­hetőségei jobbak, és más intézményekkel összehasonlítva is rosszabb a helyzet. 6.1. Intézkedéseket kell tenni, nem a vizsgálat van napirenden. 6.2. pont: túlságosan általános és vegyes. A kollégiumi helyzettel kapcsolatban: a fogalmazás nagyon lé­nyeges. A probléma az Egyetem közelében való működéssel, nem a hasonló színvonallal van. Elnök: Konzisztenssé kell tenni, hol van szó intézkedési és hol feladattervről. Csizmadia Ernő: az ifjúsági parlamentét nevezzük in­tézkedési tervnek. Palánkai Tibor: Elkészült az Egyetem tudományos terve 198l-85-re, ami sokkal részletesebben tartalmazza a feladato­kat, amelyek a feladattervben kissé kivonatosan szerepelnek. Az elkotószabadságot illetően általános egyetértés van, hogy a rendszer jó, sőt ki kellene egy évre terjeszteni, de ennek

Next

/
Thumbnails
Contents