Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1979-1980

1979. szeptember 24. - 1. Munkaterv - 2. Takarékossági intézkedési terv

£ 1 -5­való tájékozódásra, bekapcsolódásra, ezért helyet kellene biz­tosítani egy szélesebbkörü észrevétel-nyilvánítás lehetőségének. Ezt elkerülhetetlennek tartja akkor is, ha a kérdés nem kerül az Egyetemi Tanács elé. Szarvas László: A Berend elvtárs által emiitett széles­körű közvélemény-szondázás feltétlenül indokolt. Ennek lebonyo­lítási módjára javasolja, hogy amikor a tanszékvezetőkkel való beszélgetések lesznek, egyben jelentsen ez fórumot arra, hogy érdeklődjenek ilyen értelemben is. Ez egy vezetői szint vélemé­nyeinek összegyűjtését jelentheti. Ha a koncepció megfogalmazó­dik, feltétlenül szükséges annak ismertetése, konfrontálása és a végrehajtásra a korlátokat is figyelembe vevő javaslatokat is tenni. Az Egyetem munkaterve összhangban van a Pártbizottság munkatervé­vel, mindenekelőtt a nevelési terv vjjája tekintetében. Jónak tart­ja, hogy sokoldalúan foglalkozik a káderpolitikai kérdésekkel, hogy nyiltan megmondja, milyen kérdésekre kell felkészülni e tan­évben. Az uj egyeteM tanácsi választásokkal kapcsolatos teendőket is figyelembe kell venni. Kovács Sándor: A célrendszert a felsőoktatás átalakítá­sának koncepciója adja a szervezeti átalakításhoz, - ezzel a meg­közelítéssel egyetért. Azt kellene tudni, hogy ezzel a céllal ki foglalkozik, elsősorban erről kellene hallanunk. Elnök : Köszöni a hozzászólásokat, amelyek többsége jól hasz­nosítható a terv végrehajtásánál. Kéri Péterfi elvtársat, ha a korábbi rendel beszerzésével tudna segíteni a külgazdasági szakkal kapcsolatban, tegye ezt meg. Páliné, Forgács, Nyilas elvtársak által felvetett un. kis-nyelvek ügyét az Egyetemi Tanács elé hozzuk. A továbbképzéssel kapcsolatban felvetettek nem éves egyetemi mun­katervi ügyek, hanem szemléletbeli kérdés, amire törekszünk, és amikor erre konkréten sor kerül, igyekezni fogunk érvényesíteni. Berend elvtárs első két javaslata egybevág Forgács elvtárs el­képzelésével a vizsgálat módját illetően. Hogy az Egyetemi Tanács előtt lesz-e tananyagvita, az októberi zsűrizés során dönthetjük el. A Tudományos Tanács azt az álláspontot alakította ki, hogy nagyon alkalmas fórumnak tartanék a Tanácsot - kiegészítve az Egyetemi Tanács tagjaival vagy más szakértőkkel - tananyagviták tartására. Ezzel foglalkozunk. A szervezeti kérdésekkel kapcsolatban elhangzottak megszívlelen­dők, a tájékoztatással egyidőben tájékozódást is szerezhetünk az álláspontokról.

Next

/
Thumbnails
Contents