Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1978-1979
1979. február 28. - 1. Az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata - 2. Intézkedési terv az Ifjúsági törvény végrehajtására. az 1979/80-as tanévre - 3. Beszámoló a szerződések munkákról - 4. Egyebek - A KTI új szakjai és tanterveinek jóváhagyása
-16más szemére vetjük mulasztásainkat. A konkrét tanterviiügyben nem látja az Egyetem mulasztását, nem tudta, hogy a Minisztérium által jóváhagyott szakok inditása tantervek nélkül született volna meg. Ennek utána fogunk nézni, ha ilyen mulasztás történt, a tanterveket természetesen az Egyetemi Tanács elé kell terjeszteni, jóvá kell hagyni, a Minisztérium nyilván ettől függetlenül érvényben tartja jóváhagyását. Az Egyetemi Tanács a napirendek kapcsán több általános oktatáspolitikai, a Minisztérium és az Egyetem kapcsolatát érintő kérdést is vitatott, ennek során elhangzott olyan kivánság is, hogy ne avatkozzék be a Minisztérium és olyan is, hogy avatkozzon be és változtasson. Ez nem is ellentmondás, - vannak természetesen ellentmondások is, csoportérdekből fakadóan, amikor egy területen egyrészt beavatkozást, másrészt be nem avatkozást szorgalmaznak egyesek. Az Egyetemi Tanács eléggé nehéz szituációban a helyzet magaslatán tárgyalta a napirendeket, jó munkát tudott végezni, különösen a kk-munkákkal kapcsolatos előterjesztés sok érdemi mozzanatot tartalmazott. Megköszöni a hozzászólásokat, amelyek segitették a feladatok elvégzését. Mégegyszer köszöni a Minisztérium képviselőinek részvételüket az ülésen és a Tanácsülést bezárja.