Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1978-1979
1979. február 28. - 1. Az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata - 2. Intézkedési terv az Ifjúsági törvény végrehajtására. az 1979/80-as tanévre - 3. Beszámoló a szerződések munkákról - 4. Egyebek - A KTI új szakjai és tanterveinek jóváhagyása
Ah. -5a mi időnk annál, hogy ezzel most foglalkozzunk, csak azért, hogy a Minisztérium bölcsebb legyen. Az egyetemi munka zavarásáról van szó, ha most - ki tudja, hányadszor - ebbe a vitába belebocsátkozunk. Nem hiszi, hogy bizottságokkal lehet rendezni ezt az ügyet, azok sok mindenre jók, de csak előkészítésként. Berend T. Iván: Egyértelmű helyzet alakult ki. Egyrészt ügyrendi javaslat hangzott el, másrészt altemativa, vagy a javaslatnak megfelelően levesszük a napirendről a szabályzatot, azzal, hogy a márciusban sorra kerülő rektorok értekezlete után és a minisztériumi bizottságok munkája után valamikor a jövő tanévben lehetőség nyilik újra tárgyalni az előterjesztést. Ezzel formailag megismétlődik, ami eddig történt, de feltehetőleg most végső elhatározások születnek. A másik alternativa, hogy foglaljunk állást és döntsünk annak érdekében, hogy tárgyalási alapnak fogadja el a Minisztérium. Edzett és fegyelmezett emberek esetében sem lelkesitő a felesleges munka érzése, csak ezzel számolva állhatunk ki a vita mellett. Szabó elvtárssal mindenben egyetért, azonban igaz Tarnóc elvtárs válasza is, hogy nem most induló minisztériumi kezdeményezésről, hanem egy régebbi feladat teljesitéséről van szó. Az 1974-es minisztertanácsi rendelkezések az 1978-as megujitott rendelkezések teljesitése került most nagy erővel napirendre és ez hatott most ránk ilyen sajátos módon. Az 1974-es alapdöntést természetesen ismerjük, éppen ezzel kapcsolatban fogalmaztunk meg bizonyos elveket, amelyek ugyan nem kerültek jóváhagyásra. Az értelmezés annyira bizonytalan, hogy ezért csatlakozik azokhoz, akik azt javasolják, hogy vegyük le a napirendről az előterjesztést. Mentsége, hogy csak ma délelőtt értesült a Minisztérium állásfoglalásáról. Lehet, hogy az előkészités során szorosabb munkakapcsolatban kellett volna állnunk és ez a mi hibánk, hogy nem volt ilyen kapcsolat, de ezt az motiválhatja, hogy volt mar egy egyetemi tanácsi-pártbizottsági ülés, amelyen részt vett a Minisztérium képviselője, a munkatervben szerepelt, hogy ezzel foglalkozni akarunk és nem kaptunk olyan intenciókat, hogy ezzel nem érdemes foglalkozni. Tehát a hiba kölcsönös, de ebben nem kivan ja saját hibáját csökkenteni. Javasolja, hogy - sokszoros elnézést kérve az elvtársaktól - ne tárgyaljuk a szabályzatot. A Tarnóc elvtárs által emiitett bizottságokban az Egyetem képviselői is részt vesznek, az Egyetemnek e módon is lesz lehetősége álláspontját kifejteni. Egyetért Szabó elvtárssal, hogy nagyon óvakodni kell attól, hogy altalános központi modellekbe próbáljuk beleszorítani a felsőoktatás különböző intézményeit. Szükséges, hogy az intézmények érdemi beleszólási lehetőséget nyerjenek, nem feltétlenül a döntések meghozatala előtti utolsó napon, hanem az előkészités együttes formájában.