Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978

1977. november 28. - 1. Jelentés a KTI-ben folyó továbbképzési rendszerről

az 1975-ben kialakult véleményeket figyelembe véve és az egye­temi, valamint külső szervek igényeinek eleget téve 1977-től uj főtárgyat vez tünk be "Világgazdasági és nemzetközi politi­kai elemzés" cimmel, a hallgatók önálló elemző készségének fej­lesztésére . Ugyancsak az elméleti szinvonal emelése érdekében az eddigi altom tiv ideológiai tárgyat 1977-től kötelezővé kíván­juk tenni és v.lamennyi hallgatónk számára a politikai gazdaság tant javasoljuk ideológiai tárgyként a II. évben. 3o/ Különleges figyelmet kivánunk forditani a következő évben a követelmények emelésére és az elfogadott normák érvényesítésé­re mind a hallgatókkal, mind pedig az oktatókkal kapcsolatban. Emelni kivánjuk a szakdolgozatokkal kapcsolatos követelményeket is. 4./ Az egyetemi oktatási rendszer távlati fejlesztésével kapcsola­tos tennivalóink egyenlőre még nem jelentkeznek. A következő év ben a Szakbizottság keretében kivánjuk a témát napirendre tűzni 5./ A Szakbizottságot a 2. félév során, összetételét tekintve felül vizsgáljuk és azokat a tagokat, akik csak formálisan vesznek részt a Bizottság munkájában, nem kivánjuk többé az irányitó munkába bevonni. Ez elkerülhetetlenül a bizottsági tagok számá­nak csökkenéséhez is vezet. Eszel azonban a munka operatívabbá válhat. 21

Next

/
Thumbnails
Contents