Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1976-1977
1977. április 18. - 1. A népgazd. tervezés és irányítása tantárgy programja - 2. Beszámoló a Könyvtár helyzetéről, a fejlesztés iránya - 3. Az alkotói-önképzési szabadság rendszerének 3 éves tapasztalatai
- 2 foglalkoztatásának engedélyezésével, esetenként pedig egy-egy éves-erősei speciális-kollégium órarendi elhelyezésének megv;."V • tatásával. A tanszékek szabadságolási ütemterve és az igénybevett • ság nincs szinkronban, ami a tanszék és az adott oktató előtt '1 feladatokhoz való rugalmas igazodással, a szabadságra való el lés szintjével kapcsolatos. A szabadság igénybevétele meghatározott ritmusban törtéri. az olső félévben C-9, a másodikban lo-13 fő él a lehetőséggel, létszám elmarad a tervtől, annak 5o ez nem kedvező, örve • tes viszont az, hogy 2-3 kivételtől eltekintve a szabadságidői: igénybevevők valóban alkotóan hasznosítják. Az alkotószabadság intézménye az eddigi tapasztalatok, azt igénybevevő kollegák és vezetőik véleménye alapján jól bev' Nem okozott fennakadást, sőt előre vitte a, tanszék munkáj;.'t, a szabadságon levők döntő többsége a tanszékvezetők által jóv gyott programoknak megfelelően igen eredményesen, hatékonyon ••" zott. Sajnálatos, hogy e lehetőséggel tényleges, vagy vélt gelcre hivatkozva, esetleg e lehetőség jelentőségének nem l:all-.' télcelése miatt tanszékeink nem létszám arányosan élnek. 1 h v — a Közlekedés és a Nemzetközi Kapcsolatok tanszékéről rná:' c.ooJ:' v olt alk otószabadságo n. A Matematika, Statisztika tanszék Nyelvi Intézetből 8-8 fő, az ideológiai tanszékekről és a 711 dasagi tanszékről 5-5 fő. Nem helyeselhető, hogy esetenként pl. a Filozófiai tonr az alkotószabadsággal kissé "nagystílűén" gazdálkodnak, s n ságot egyetemi tanulmányok végzésére, SZET anyagira sóra, cl'"tartására fordítják. Tapasztalatunk szerint a szabadságon It'v-.' netközbeni segítése, de különösen az utólagos beszámoltatása n