Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1976-1977
1977. január 24. - 1977. február 14. - 1. Ipari Üzemszerv. Tanszék vezetésének ügye
Ugyanakkor a Budapesti Műszaki Egyetem végzett hallgatóit 2 éves mérnök-közgazdász tagozaton képezzük, s számos főiskolai, illetve egyetemi diplomával rendelkező hallgató - például közgazdasagi főiskolai diplomások, akik nem a megfelelő szakon folytatják tanulmányaikat, üzemmérnöki diplomával rendelkezők, az összes többi egyetem diplomásai - tanul 5 éves esti, illetve levelező tagozaton is. A főiskolai, illetve más egyetemi diplomával rendelkező hallgatók száma jelentősen megnőtt: az elmúlt hét évben mintegy 7oo diplomás folytatott tanulmányokat egyetemünkön. Ennél jóval nagyobb volt a diplomával rendelkező jelentkező k szúrna: az elmúlt hét évben mintegy 2.600 diplomás adt a be 1 elveteli kerelmét, mégpedig gyorsan emelkedő létszámban. Az 1969/7o tanév 31o jélentkezőjével szemben az 1975/76 tanévben 79o fő. A jelentkezőknek tehát csak töredékét vehettük fel /1975/76-ban 79o közül csupán 117-et/, s azokat is véletlen-9rüen, un. beszélgető bizottságok javaslatai alapján, hiszen seiamiféle objektiv kiválasztási, rost.ilási lehetősig nem volt. ÍÍOÍ. T kell tenni, az érdeklődések alapján nyilvánvaló, hogy a valóságos társadalmi igény a kiegészítő /másoddiplomás/ közgazdasági képzés iránt még ennél is jóval nagyobb, hiszen ma jelentős diplomás tömegeket /üzemmérnököket, agrármérnököket, sőt a közgazdasági főiskolai végzettségűeket is/ elriaszt az a körülmény, hogy közgazdasági képesité3t csak 5 éves képzésű tagozaton szerezhetnek. II. A munka melletti képzés korszerűbb megoldása A munka melletti képzés jelenlegi ellentmondásait, gyengeségeit csak radikális változásokkal lehet felszámolni, s ehhez részben uj alapokra kell helyezni a munka melletti közgazdasági képzést. Alapelvként leszögezhetjük, hogy társadalmi és oktatási rendszerünk elveiből következően a munka melletti képzést fontos oktatási formának tartjuk, ami biztosítani hivatott az intézményes továbbtanulást, a permanens szakmai képzés lehetőségét, s-a maga