Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1972-1973/2
1973. május 7-8. - 1. A reformmal kapcsolatos, még le nem zárt kérdésekben állásfoglalás - 2. Jelentés a tananyag-korszerűsítési munkáról - 3. Az Egyetem előtt álló legfőbb feladatok az oktatás helyzetéről és továbbfejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat végrehajtásával kapcsolatban - 4. Egyéb - Doktori Szabályzat módosítása / Piackutatási elemzés- szervezés szigorlati tárgy felvétele /
-72A másik dolog a mi koncentrációnk, amelyeknek a tipusa a Bedó elvtárs rendszer ezé:;'? alapján az 5-ös, Haán et. rendszerezése alapján pedig a 3-ar. tipu3bá sorolható. Mi ugy éreztük, hogy bizonyos funkcionális oktatási irányok alapvető problémája, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben támaszkodik nyugati fordításokból átvett módnzcrek szóbani leadására, kevés az a példaanyaga, amelynek alapján a hazai módszereket tudná szemléltetni. Ez groteszk szituáció 1:at. okozhat, vagy ugy, hogy a fordítás szórói-szóra van meg, vagy pedig ugy, hogy Külker, szakosok kapják a Patyolat és ABC esettanulmányokat. /Ezekről korábbi tanácskozásokon, nem utolsósorban a KISz-eseknek az észrevételi alapján értesültünk./ Ugyanakkor voltak bizonyos területek, ¿ihol részt vettünk prognózisok készítésében, tehát volt lehetőségünk arra, hogy ne egy fordítást, hanem egy saját magunk által készített kérdőivet, vagy távlati tervet adjunk a hallgatóknak és ezekről beszéljünk, így került nálunk meghirdetésre egy idegenforgalmi és egy szövetkezeti vonatkozású koncentrált kurzus. Elsősorban az elsőről szeretnék beszélni, ahol az idegenforgalmi piac kutatásával, prog nosztizálásával foglalkoztunk, döntő mértékben hazai példák alapján. Itt lényegében kitöltöttük kötelező foglalkozásokkal a 48 órát. Nekem egyébként erről az óravitáról az a véleményem, ha a 48 órát nem töltjük ki és emellett még nem biztosítunk egy árnyék-fogalkozási-tantervet, akkor időt lopunk el a többi tantárgyak, a többi oktatási idő elől. Ezt a hónapot nagyon alá kell támasztani, ogyrészt kötelező foglalkozásokkal, másrészt az otthoni munkára kiadott gyakorlati feladatokkal. Sajnos minálunk a kötelező foglalkozások jellege az előadások egy része is módszertani jellegű volt, továbbá hét gyakorlati példát adtunk ki a 4 hét folyamán, méghozzá eléggé igénybevevő gyakorlati példákat, és magát az egész kurzust egy teszt-jellegü záródolgozattal zártuk. Ugy érzem, hogy két probléma merül fel; egyik, hogy az előadás és a gyakorlati foglalkozás arányát a gyakorlati foglalkozások javára tóljuk el, a másik pedig, hogy olyan jellegű gyakorlati példaanyagot adjunk, ami kb. 3oo oldalas kötelező irodalom mellett teljesen leköti