Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1971. december 22. - 1. Az Egyetemen folyó közgazdasági továbbképzés - 2. A fiatal oktatók továbbképzése - 3. Kutatócsoportok tanszékké szervezése, a Nyelvi tanszék megosztása - 4. A Népgazdaság Tervezése Tanszék vezetőjének felmentési kérelme, új tanszékvezető kinevezése - 5. Címzetes egyetemi tanári és docensi pályázatok elbírálása - 6. Egyebek
>/éf - 7 4. A hivatkozott miniszteri utasítás a Továbbképző Intézet feladatává teszi a gazdasági vezetőképzésben való részvételt. Ami a közgazdasági végz et tségűeke t illeti, ugy gondoljuk, hogy a szakközgazdász képzés harmadik szekciójában megjelölt irányok tartalmi kialakításakor erre figyelemmel kell lenni. E mellett természetesen tanfolyami formában is lehet a vezetéssel kapcsolatos ismeretek nyújtásával segitséget nyújtani, elsősorban a már vezető funkciókban lévők számára. A vezetői utánpótlás képzésénél célszerűnek látszik ezt a szakközgazdász képzésen belül megvalósitani. Ami a nem közgazdasági diplomával rendelkezőkne k ilyen irányú intézményes képzését illeti (pl. mérnökök), megvalósithatónak látszik olyan együttműködés a Budapesti Műszaki Egyetemmel, a Jogi Karral, amellyel a velünk való megállapodás szerint az Intézet keretén belül biztositható vezetői továbbképzés. Ennek többek között előfeltétele az, hogy az illetékes egyetem ismerje el pl. gazdasági szakmérnöki képesítésként az itt szerezhető diplomát. E kurzusokon törekedni kell arra, hogy tantárgyaik és tananyagaik minél nagyobb része a vezetőképzésben résztvevő közgazdászokéval egyező, és hogy minél több foglalkozásuk közös legyen. 5. Az Intézet feladata, hogy kapacitásának megfelelően segitséget nyújtson az egyén i továbbképzés tekintetében. Ennek anyagát az intézményes és tanfolyami képzés során kialakult tananyagok képezhetik, másrészt konzultációk biztosítása.