Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1971. november 22. / Stari Smokovec / - 1. Előterjesztés a tanárképzés korszerűsítésére - 2. Aranydiploma iránti kérelmek elbírálása - 3. A Doktori Szabályzat egyes pontjainak szabályozása
4 kát kell kifejteni. Célszerű lehetővé tenni a Pécsi Kihelyezett Nappali Tagozaton tanuló hallgatók közül annak felkerülését Budapestre, aki a tanárszakot választja, természetesen csak olyanoknál, akiknek ehhez a pályához megfelelő hivatástudatuk van. Felelős: dr. Gondi József mb. dékán Határidő: folyamatos e/ Meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a II. évfolyamon a tanárszakos hallgatók közös pedagógiai stb. tárgyakat tanuljanak és szakágazatositásuk III. éven kezdődjön. f/ Az Egyetemi Tanács egyetért azzal, hogy fokozatosan ki kell épiteni egy Tanárképző Tanszéket, s erről, valamint egyéb a Művelődésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó kérdésekről /perspektivikus létszámigény, "C" szak igénye stb./ a rektor készítsen a felettes szervnek felterjesztést. Felelős: Dr. Szabó Kálmán rektor g/ Megbízza az Általános Kar dékánját azzal, hogy a szükséges szakbizottságokat alakítsa meg és a megfelelő vizsgálatok elvégzése után - de legkésőbb 1972. junius 30.-ig a tanárképzés korszerűsítésének komplex programját terjessze az Egyetemi Tanács elé. Felelős: dr. Stark Antal dékán Határidő: 1972. junius 30. ad 2. A Doktori Szabályzat módosítására irányuló előterjesztést az Egyetemi Tanács - a 8. §. /3/ és /4/ bekezdés kivételével elfogadta. ad 3. Az Aranydiploma iránti kérelmeket az Egyetemi Tanács egyhangúlag elfogadta, az avatás időpontját 1971. december 20.-ában állapitotta meg. — . — Az Egyetemi Tanács jegyzőkönyvi köszönetet mondott Szántai Kálmán elvtársnak az Egyetemi Tanácsban öt éven keresztül kifejtett alkotó munkásságáért.