Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1969-1970

1969. szeptember 22. - 1. Vajda Imre emlékének jegyzőkönyvi megörökítése - 2. Címzetes egyetemi tanári és docensi kinevezések átadása - 3. Munkaprogram az 1969-70. tanévre - 4. Az Egyetem szervezeti és működési szabályzatának vitája - 5. Egyéb / Félévi vizsgastatisztikák ismertetése /

- 31 ­gazdasági feladatok megoldásának elősegítése érdekében. Törekszik arra, hogy a tudományos munka módszereit a hallgatókkal megismer­tesse, érdeklődésüket a tudományos kutatás iránt felkeltse; támo­gatja a hallgatók önálló tudományos törekvéseit, a tudományos diák­köröket, és lehetőség szerint bevonja a legkiválóbb hallgatókat a tanszék oktatóinak tudományos munkájába is. /3/ A tanszék, lehetőségének határai közt, tudományos felkészültségének rendelkezésre bocsátásával résztvesz a népgazda­ság és annak egységei előtt álló gyakorlati feladatok megoldásába.", és a gyakorlattal való kapcsolat tanulságait hasznosítja oktató­nevelő és tudományos munkájában, /4/ A tanszék résztvesz az összegyetemi, illetve kari feladatok megoldásában.,, és feladatainak megvalósítása érdekében együttműködik az Egyetem más szerveivel, tanszékeivel. 73«§. /l/ A tanszék élén a tanszékvezető áll, akit a Kari Tanács javaslatának meghallgatásával a tanszék oktatói közül az Egyetemi Tanács biz meg. /2/ A tanszékvezetői megbizás 5 évre szól és több alka­lommal 5-5 évvel meghosszabbitható; a tanszékvezető kívánságára a meghosszabbítás történhet 5 évnél rövidebb időre is. A tanszékveze­tői megbizás alapos indokolással visszavonható. 74. §. /I/ A tanszékvezető az oktatók kollektívájára támaszkod­va önállóan vezeti a tanszéket és gondoskodik arról, hogy a tanszék a ?2.§-ban körülirt feladatainak magas színvonalon és tervszerűen eleget tegyen. /2/ Ennek keretében a tanszékvezető képviseli a tanszé­ket az Egyetem és a kar vezető szerveinél. E szervek a tanszéket közvetlenül érintő, az oktató-nevelő és tudományos munkát, vagy a tanszék munkájának feltételeit érintő kérdésekben csak a tanszékve­zető véleményének meghallgatása után hozhatnak döntést. A tanszékve­zető e kérdésekkel kapcsolatban javaslatokat tehet; e javaslatokra az Egyetem és a kar vezető szerveinek megfelelő idő alatt nyilatkoz­niuk kell, és el nem fogadás esetén meg kell indokolniuk a döntést.

Next

/
Thumbnails
Contents