Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1969-1970

1969. november 26. - 1. A tudománypolitika irányelvek megvalósításának néhány kérdése és főbb feladatai az Egyetemen /A pártbizottsággal együttes ülés / - 2. Az Egyetem anyagi-műszaki feltételeinek megjavítására és bővítésére irányuló ötéves fejlesztési terv-koncepció - 3. Módosítási és kiegészítési javaslatok az Egyetem szervezeti és működési szabályzat tervezetéhez

-13­Aggálya van, hogy célszerűre a tetőtér beépitése. Olcsóbb meg­oldás lehetne az Egyetem mellett egy uj toronyépület épitése. Ka nem tudunk előbbrejutni a helyiség-problémák megoldásában, végig kellene gondolni, hogy a főiskolai tipusu képzési formák leépitésével felvételi létszámunkat 300 főre csökkentsük. Ha a tetőtér beépitésére sor kerül, számolni kell azzal, hogy az épitkezés alatt a III. emelet kiesik az oktatásból. Barna Gyula: Az előterjesztésben több olyan mozzanat van, amely nem a mostani ötéves terv keretébe tartozik, véleménye szerint ebből a szempontból a tervezetet jobban kellene bontani. Ebbe az időszakba a központi épület és a kollégiumi épületek teljes felujitáaa nem fér bele. Pontosnak tartja a Közgazdaságtudományi Intézettel együtt, vagy nélküle épitendő épület ügyét; ezt mielőbb el kellene dönteni. Ugyancsak megfontolandó, hogyan lehet az oktatás zavartalanságát biztositani a sorozatos felújítások mellett. Nagy Sándor: Egyetért Kovács elvátrs aggályaival a tetőtér beépítésével kapcsolatban. Az esetlegesen epitendő uj épület és a központi épület fűtését esetleg együttesen lehetne megoldani. A fejlesztés során a központi épületet kellene a tanszékek szá­mára fenntartani ás az uj épületet oktatási célra felhasználni. Elképzelhető lenne - ha műszaki akadályai nincsenek - a nagy előadótermek tető-részének beépitése is. Nyilas József: Véleménye szerint uj épület épitésére kel­lene törekedni, mégpedig tanszéki célokra. A Ráday utcai épületet - mivel ki3 szobákból áll - inkább vala­mely kollégiummal kellene megcserélni, ahol oktatási célokra alkalmas nagyobb helyiségek vannak. Az előterjesztésben szereplő adatok közül néhány nem helyes, teljesen hamis képet ad a helyzetről. Varga Sándor: Az anyag lényeges kérdéseket tárgyal, helyes alapállásból. Kiegészitő javaslat: a szakágazati képzéshez nagy szükség lenne szervezéstechnikai laboratóriumra. Erre a Műszaki Egyetemnek, a szervezési intézeteknek is szükségük lenne. A laboratóriumot a művelődésügyi tárcának vagy több tárcának együttesen kellene létrehoznia. Bernát Tivadar: Az előterjesztett tervek számolnak bizo­nyos műszerezéssel. Felhivja a figyelmet, hogy a már korábban benyújtott ilyen irámyu kérések teljesitése húzódik. A legtöbb esetben egyszerű dolgokról van szó, amelyek azonban nagyban

Next

/
Thumbnails
Contents