Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969
1968. november 1. - 1. Emlékplakett rendszeresítésére javaslat - 2. Javaslat az Egyetemi Tanács 1968/69 évi munkaüléseinek napirendjére - 3. Előterjesztés az Egyetemre vonatkozó jogszabálytervezetek észrevételezésével és az egyetemi szabályzatok előkészítésével kapcsolatos feladatokról
-11hogy a testületi határozat hatalybalépéséhöz nem pozitiv jóváhagyás szükséges, hámom elegendő, ha a rektor, illetve miniszter nem sommisiti vagy változtatja meg a határozatot. Ez egyébként szükségessé teszi, hogy a jogszabály megjelölje a határidőt, amelynek elteltével a határozat tudomásulvettnek tekintendő, c./ Teljes egyetértés volt a viták során abban a kérdésben, hogy a rektor a kari tanácsi határozat tudomásulvételét csak akkor tagadhatja meg, ha erről előzetesen az egyetemi tanáccsal tanácskozott. Kézenfekvő továbbá - bár erről csak más főiskolákon folyt vita -, hogy olyankor, amikor a dékán a kari tanács, a rektor az egyetemi tanács döntésének megsemmisítését vagy megváltoztatását kéri a rektortól, illetve a minisztertől, ezt a tanácsnak jelentse be. Javasoljuk ezért az Egyotemi Tanácsnak, hogy a tvr. 6.§, /2/ bekezdésének 2,, 3. és 4. mondata helyébe a következő szöveg beiktatását javas olja: "A kari tanács döntését a rektor, az intézményi /egyetemi/ tanács döntését a felügyeletet gyakorló miniszter veszi tudomásul. Amennyiben a roktor a felterjesztéstől számitott a miniszter a felterjesztéstől számitott 3o nap alatt nem értesiti a kart, illetve az intézményt a döntés megsemmisítéséről vagy megváltoztatásáról, azt tudomásul vettnek kell tekinteni. A rektor a kari tanács döntését csak az egyetemi tanács véleményének meghallgatásával semmisítheti vagy változtathatja meg. A dékán a rektortól, a rektor pedig a felügyeletet gyakorló minisztertol a felterjesztéssel egyidejűleg kérheti a kari, illetőleg az intézményi /egyetemi/ tanács határozatának megsemmisítését vagy megváltoztatását; ezt azonban a felterjesztés előtt az illető tanácsnak be kell jelentenie. Ilyen esetekben a tanács határozata a felsőbb szerv döntéséig nem hajtható végre." d./ A vitaanyag felvetette azt a kérdést, hogy nem szükséges-e a Minisztérium mellett is létrehozni az egyetemek