Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1969. március 31. - 1. A tudományos munka feltételeinek javítása Egyetemünkön - 2. A dékánok szóbeli beszámolója a 3 hónapos zárógyakorlat előkészítéséről - 3. Egyetemi tanári és docensi, valamint címzetes egyetemi tanári és docensi pályázatok elbírálása

-11­Forgács Tibor: A belker, szakosok 9o %-a munkahelyére megy magyakorlatra, ugyancsak csaknem azonos a szakszemináriumi és gyakorlati témájuk is. Az ütemezéssel van probléma, le kell adni a jelentkezéseket a gyakorlatra és később jön a pá­lyázat a végző hallgatókra vonatkozólag, Bernát Tivadar: A külföldi hallgatók problémája: nem megnyugtató megoldás az egy hónapi üzemi elhelyezés. A Földrajz Tanszék keretében meg lehetett volna oldani, hogy regionális kutató intézetbe, városgazdálkodással foglalkozó helyekre vigyük őket. Ennek megszervezését a Tanszék vállalná. Szántai Kálmán: A memzetközi szakosoknál nagyobb prob­léma van, mint általában, A Kar vezetésének foglalkozni kell ezzel, A szak hallgatóinak elhelyezésével egyébként is gondok vannak, ezért a zárógyakorlattal is foglalkozni kell. Kövér Károly: Báti elvtáts optimista volt a zárógyakor­latok ügyében, több a lehetőség, mint a hallgató, R u p p Kálmán: A hallgatók között általában formai problémák merülnek fel. A többségnek az a problémája, hogy a jelenlegi formának mi az értelme, legtöbb helyen saját szakdolgozatukat csinálják, anéibkül, hogy kapcsolatuk lenne az illető munka­hellyel, Inkább célszerű lett volna a diploma megszerzése előtt tájékozódni bizonyos gyakorlati problémákról. Simon Pál: Kérdés, hogy a kijelölt instruktorok valóban foglalkoznak-e a hallgatókkal. Akikről már bebizonyosodott, hogy nem váltak be, ne kérjíik fel újra. Összesiteni kellene a tapasztalatokat, hol foglalkoznak megfelelően a gyakorlatot végző hallgatókkal. Nyilas József: Nem találtak jobb megoldást a külföldi hallgatók ügyében. Egyetért Bernát elvtárssal a javasolt meg­oldás tekintetében. Forgács Tibor: Rupp elvtársnak: a zárógyakorlat arra szolgál, hogy tapasztalatokat szerezzenek témájukkal kapcsolat­ban, betekintsenek az illető vállalat életébe. Elnök: A gyakorlatot a képzés szerves részének kell tekin­teni, Tudjuk, hogy kezdeti nehézségek lesznek, ezt azonban vállalni kell, Megállapitható a beszámolók alapján, hogy általában rendben történik a szervezés. Az átmeneti évre nézve szerencsésnek tartja, ha oda kerülnek gyakorlatra a hallgatók, ahová majd elhelyezkednek, de ebből nem kell elvet csinálni, Felhivja a figyelmet, hogy lehetőleg minél kevesebb legyen az olyan gyakorlat, amely többé-kevésbé formális, A szakdolgozatra

Next

/
Thumbnails
Contents