Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1968. november 25. - 1. Előterjesztés az Egyetemekre vonatkozó jogszabályok tervezetével kapcsolatban teendő észrevételekről - 2. A közgazdász továbbképzés fejlesztése - 3. Az 1968-69. tanév I. félévi vizsgaidőszak problémái - 4. Egyetemi tanári és docensi kinevezések

16/ 4*/ 1968* december l-ig tagosatónként, szakonként és évfolya­monként pontosan megállapítjuk az érdekelt tanszékek köz­reműködésével, melyek azok a tantárgyak, amelyek vizsgái­nak feltételei /megfelelő és időben megjelent jegyzet, tankönyv, irodalom, illetve rendszeresen nyújtott sze­minárium és előadások/ nem állnak rendelkezésre* Az ilyen vizsga tantervben előirt kötelezettség alól e félévben men 1 sitést kadunk*; ezzel egyidejűleg megállapítjuk a vizsga­letétel lehetséges idejét és azt közöljük as érintett hall­gatókkal* A szükséges tananyag hiányáért való felelőség me< állapítása után pedig az indokolt felelőssé tevést is meg­tesszük* X X X X X Tájékoztatási az Egyetemi Tanács részére: Az egyetem rektori vezetése és a párt végrehajtó bizottság képviselője fenti kérdésben megbeszélést folytattak KISZ szer­vezetünk vezetőségével, s elvi egyetértés jött létre köztük,hogy az egyetem Rektora és a KISZ vezetőség közös megállapodást ed ki. melvben kifejezésre jut az. hogy ifjúsági szervesetünk ve­{j^őfféfíg táltolJp p iMUflrttfrtU WMriUMUl rttATHWfft tf oktatási rend és fegyelem fenntartására az évközi tanulás folyamatosságának seeitésér e. miközben az egyetem vezetése a kővetkezőkben is tovább fokozza erőfeszítéseit a tanulmányi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges feltételek javítása érdekében* Bud ape st, 1968* november 25*

Next

/
Thumbnails
Contents