Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1967-1968

1968. július 2. - 1. Az Egyetem káderfejlesztési terve az 1968/69 -1970/71 tanévekre. Előadó: dr. Kovács Károly, a Szem. Csop. vezetője - 2. Jelentés az Egyetem 1967-68 tanévben végzett munkájáról. Előadó: dr. Szabó Kálmán rektor - 3. Előterjesztés a 3 hónapos zárógyakorlat és a szakdolgozat bevezetéséről. Előadó: dr. Bedő Gyula rektorhelyettes

-16­4V pontból ésszerűbb, ha augusztusban adják be, hogy legyen idejük a szakdolgozattal foglalkozni. A megvédés idejét esetleg de­cemberre lehetne hagyni. Mihalik elvtárs javasolta a vörös diplomások dolgozatának dok­tori dolgozatként való elfogádádátt Sz megfontolandó javaslat. Megyeri elvtárs felvetésével, hogy felesleges a kétszeri elbí­rálás, egyetért. Szintén egyetért azzal, hogy előnyei és hát­rányai is vannak annak, ha a hallgató leendő munkahelyére megy gyakorlatra, A legfőbb előny, hogy az üzem ebben az esetben ér­dekelt a gyakorlat jó lebonyolitasában, A külföldi hallgatókkal kapcsolatosan elhangzott javaslatok vé­leménye szerint nem hoznak jobb eredményt, mint a javaslatban szereplő megoldás. Inkább maximálisan kell törekedni arra, hogy a lehetőség szerint általános témát kapjanak, esetleg 2-3 üzem­ben tanulmányozzák témájukat. Elnök: Az előterjesztést elfogadottnak nyilváníthatjuk. Egy korrekcióra van 3zükség: a külföldi hallgatókkal kapcsolat­ban ne mondjuk ki, hogy bázisüzemet kell biztositani, hanem az Általános Kar dékánja gondolkodjék arról, hogy egyenként megnézve a külföldi hallgatókat, néhány munkahelyre irányitsák őket 3 hó­napos gyakorlatra. Az oktatók szabadságának kérdésében: felkérjük a szakszervezetet, nézze meg ezt a kérdést és tegyen a megoldási lehetőségekre ja­vaslatot. Az uj képzési rendszerben bevezetésre kerülő "koncent­rált oktatási időszakok" lehetőséget adnak az oktatók jelentős részének évközi szabadságra. Javasolja, hogy a doktori disszertáció és a szakdolgozat viszo­nyának ügyét a jövő tanévben vizsgálják meg, összekapcsolva a továbbképzés kérdésével is. Egyebek: 1. öedő Gyula ismerteti a jövő tanév operativ tantervével kapcso­latos-an szükséges módosításokat. Kéri az I. évfolyamon tanitó tanszékeket, juttassák el hozzá elképzeléseiket az I. éves hallgatók idejének megfelelő ki­töltésével kapcsolatban. 2. Docensi állásra benyújtott pályázat elbírálása /Ipari Üzem­szervezési Tanszék/: Kovács Károly ismerteti axpáiys az egyetlen beérkezett pályá­zatot : Marosi Miklósét. Az Egyetemi Tanács a lefolytatott vita alapján 13 igen, 1 nem, 4 tartózkodás szavazattal javasolja, hogy Marosi Miklós meg­bizott docensként adjunktusi kinevezést nyerjen; ha kinevezé­s sétől számitott 2 éven belül megvédi, 111. megirja kandidátusi disszertációját, egyetért docensi kinevezésével.

Next

/
Thumbnails
Contents