Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1967-1968
1968. március 25. - 1. A Közgazdaságtudományi kutatás néhány problémájáról. Előadó: dr. Háy László, a MTA lev. tagja - 2. Egyetemi tanári és docensi pályázatok elbírálása. Előadó: Kovács Károly, a Személyzeti Csoport vezetője - 3. Előterjesztés címzetes egyetemi tanári és docensi cím adományozására - 4. Egyéb
-lod./ Ezért arra kell törekednünk, hogy valamenny i olyan szakunkon, amely alapvetően vállalati munkahelyekre képez közgazdászokat /ipari, belkereskedelmi, agrár, közlekedési ás részaen külkereskedelmi szak/ lehetőleg ugyanolyan elnevezésű szakágazatokat, illetve szükség szerint ezeknek valamelyikét alakítsuk ki. Ezzel érhetjük el azt, hogy a különböző szakok nagyjából azonos jellegű szakágazatainak tananyagait és'foglalkozásait ilyen célokra legalkalmasabb és legfelkészültebb oktatóinkra bizhassuk. Előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy ezeken a szakokon há rom szakágazat - illetve közülük egy vagy kettő - bevezetése látszik célszerűnek: - kereskedelmi-piackutatói, - vállalati tervezői-elemzői, - gazdasági szervezői szakágazat. A pénzügyi ás az elméleti-tervezési szakon a szakképzés irányainak felülvizsgálata során kell tanulmányozni azt, hogy azokon milyen a gyakorlati alkalmazókászság fejlesztését elősegitő szak ágazati alternatívák bevezetése volna lehetséges ás kívánatos. e./ Az egyes készségfejleszjt_ő szakágazatok tanaínyagai kö zö t t szerepeljenek e^rész_t olyan tárgyak, amelyek a szakágazatnak megfelelő részletesebb közgazdasági ismeretek elsajátítását teszik lehetővé- /pl., piackutatás, készletgazdálkodás, reklám, vagy szer vezéselmélet stb./j m ásrész t olyan foglalkozások, amelyek e terű leteken tipikusan előforduló gazdasági problémák megoldására alkalmas korszerű, alapvető /matematikai, számviteli, szociológiai statisztikai/ módszertani eljárások begyakorlását célozzák. f./ A szakágazati képzés c él j áárt, rend jéért, az itt bevezetett tárgyak ás foglalkozások /köztük a szakszemináriumok/ nyújtotta ismeretek összességéért a megfelelő szaktanszékek a felelősek. Valamely tárgyért, foglalkozásért, amelyet a szakágazatot válasz tó hallgatók felvesznek, természetesen az adott diszcíplina kidolgozásával, illetve levezetésével megbízott tanszék vagy tanár a felelős. /Pl. a szervezési szakágazat egyes gazdasági tárgyainak az Üzemszervezési vagy a piaci szakágazat egyes gazdasági tárgyainak az Ipargazdaságtani tanszék lehet a felelőse,..a mód-