Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1966-1967
1967. július 10. - 1. Az Egyetem beszámoló jelentése az 1966/67 tanévről - 2. Az 1967. novemberi tudományos ülésszak végleges programja és közvetlen előkészítés
-13keretekkel gazdálkodhatunk, - de jobban és hatásosabban. Kéri, hogy az Egyetem a jobb gazdálkodáshoz nyújtson segítséget. A Minisztérium részéről ígérheti, ha megértésre talál ezen felhivás, mindent el fognak követni ós megértőek lesznek az Egyetem problémáival szemben. Ilyen természetű javaslatot tett a jelen Egyetemi Tanácsülés előtt az Egyetem vezetőinek is. Bejelenti, hogy a kormány julius 6-án foglalkozott az Egyetem vezetésének kérdésével, tekintettel arra, hogy Pach elvtárs a mult évben személyes rábeszélésre vállalta még egy évre a rektorságot, s idő közben más jellegű munkára kérte fel az Akadémia. Személy szerint köszöni, hogy volt szives az egy évet vállalni, s igen sok sikert kiván a Történettudományi Intézet élén végzendő munkájához, amelynek megszervezésében, alapításában is résztvett. Kéri, hogy mint hosszú éveken át az Egyetem rektora, figyelje az uj vezetők munkáját, tanácsaival lássa el őket. A maga és az Minisztérium egész vezetősége nevében köszöni munkáját. A jelentési ciklus nagy mértékben egybe esik Pach elvtárs rektori munkájával. Egyúttal tájékoztatja az Egyetemi Tanácsot, hogy a kormányzat az Egyetem rektori tisztségével 3 évre Szabó Kálmán elvtársat bizta meg. Szaoó elvtársat nem kell bemutatni, kinevezését az Egyetem javasolta, a minisztérium pedig egyetértőleg terjesztette tovább a javaslatot. Szabó elvtárs sokat tett az egyetemi reform során az egyetemi munka kialakításáért, tulajdonkeppen nem uj területre kerül. Munkájához jó egészséget és sok sikert kiván. Arról is tájékoztatni kivánja az Egyetemi Tanácsot, hogy a kormány elfogadta Csizmadia Ernő, ^rdős Tibor és Kiss ^rthur egy. tanári kinevezését, továbbá a művelődésügyi miniszter az Egyetem felterjesztéseit docensi kinevezésekre; Solymár Károly, Tóth Ferenc pályázatot megbizott docensi cimre változtatta egy éves időtartamra. Az uj rektor beiktatására, illetve Pach elvtárs munkájának méltatására a tanévnyitó ünnepségen fog sor kerülni. Megköszöni az egész tanév során éégzett munkát; reméli, hogy néhány napon belül befejeződik a felvételi munka, - kivánja, hogy az Egyetem minden oktatója kellemes szabadsággal pihenje ki a fáradalmakat és uj energiát gyűjtsenek a következői tanévre. Elnök : Megköszöni Polinszky elvtárs felszólalását, átfogó utmutatását, s külön azokat a szavakat, amelyeket a lelépő és beiktatandó rektorhoz intézett. Megyeri Endre: Javasolja, hogy az Egyetemi Tanács fejezze ki köszönetét Pach elvtársnak 4 éves rektori működéséért, hogy sokirányú e^yéb elfoglaltsága mellett is igen jelentős, munkaigényes tevékenységet fejtett ki. Javasolja ezt jegyzőkönyvben rögziteni.