Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1965-1966/2

1966. július 6. - 1. Jelentés az Egyetem 1965/66. tanévi munkájáról. Előadó: Pach Zsigmond Pál - 2. Az oktatási módszerek korszerűsítésének eddigi tapasztalatai és további teendői. Előadó: Kovács Géza dékán - 3. A szakszemináriumok, a szakmai gyakorlat, a zárógyakorlat és a szakdolgozat készítés egységes rendszerének kialakítása. Előadó: Kövér Károly dékánhelyettes - 4. Egyebek

-33­F o r g á c s Tibor: Azok az elgondolások, amelyek ellen­tefcen állnak a minisztériumi utasitással, tudatosan kerültek megfogalmazásra, mert véleménye szerint számos kérdés nem tisztázott eléggé, - ezeket most nem kivánja részletezni. Önmagában az is problematikus, hogy a hallgatókat elhelyez­zük anélkül, hogy befejezték volna tanulmányaikat, diplomá­jukat nem kapják meg. Ez a hallgatók számára pszichikailag is problémát jelenthet: ami az.abszolutórium után hátra van, csupán formális. Ha a minisztériumi rendeletet lezárt "dolog­nak tekintjük, ugy érezte, nincs is sok értelme javaslatokat felvetni. Persze az előterjesztés által felvetett gondolatok is problematikusak, de ez vitaanyag. Nem ért egyet azzal, hogy az ellentét a két anyag között abban van, ho^y a Kereskedelmi Kar szemléletében a kiindulási alap a termelesi gyakorlat. Valóban van ellentmondás, de nem ebben, AZ ellentmondás abban van, hogy kétféle szak­szemináriumról van szó: az egyik tipusa a szakszemináriumnak ami a .Ili. évfolyamon-van és amely kapcsolódik az alaptárgy­hoz - a Kereskedelem gazdaságtanához - és az a célja, hogy az előadásra nem került témát feldolgozza, a hallgatók ön­álló munkáját megkövetelje, ezt tekintjüklDevezet^snek^a totfábbi önálló munkához. Nem "számítunk ez előtt semmiféle szakszemináriumra^ mert tudomásuk szerint a Politikai Gaz­daságtan Tanszéktől szakszemináriumot nem kapnak. A £>. fél­évben jelentkezik a hallgató a másodi k sz akszemináriumra, amit tematikus szakszemináriumnak nevezünk, amely önálló témaköröket hirdet meg az oktatók önáll ó"kut atása és gyakor­lattal való kapcsolata alapján. Sz a jelentkezés" szabja meg, hogyan osztjuk el a hallgatókat termelési gyakorlatra. Pl*_ ha gazdaságossági szárnitásokkal foglalkozik, olyan vállalat­hoz osztjuk be, ahol ehhez a témához gyűjt anyagot. A 7. fél­évben megvitatják a nyers beszámolókat, kijelölik a köte­lező irodalmat hozzá és most már irodalmi ismeretekkel és kutatásokkal kiegészitve, a gyakorlaton gyűjtött anyagot dolgozzák fel, a 8. félév végén fejezve be ezt a munkát. Ezt az anyagot tekintjük a szakdolgozat alapanyagának. Te­hát folyamatában nézve igy épül fel a szakszemináriumi rend­szer. Világosan leszögeztük, hogy nézetünk szerint a szakszeminá­rium arra szolgál, hogy egyrészt növelje a hallgatók önálló­ságát, kialakitsa készségüket és segitséget nyújtson ahhoz, hogy bevezessük a hallgatók a munkahelyen rájuk váró felada­tokoa. Ez ésszerű célkitűzés és nem szűk prakticizmus. A további javaslatok ebből a koncepcióból indulnak ki, ezek megvitatása, elfogadása más kérdés. Továbbra is hangsúlyozni kivánja, hogy a .minisztérium utasitása a hallgatók elhelye­zésére vonatkozólag nem megnyugtató, nagyon sok problémát fog okozni, ezért fontos e kérdés jogi vonatkozásainak el­döntése.

Next

/
Thumbnails
Contents