Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964

1964. február 28. - 1. Az 1963. évi tudományos terv teljesítése. Előadó: Dr. Szabó Kálmán tudományos rektorhelyettes - 2. A programok kidolgozásának állása, a tananyagok korszerűsítésének kérdései a Kereskedelmi Karon. Előadó: Dr. Szanyi Jenő dékán - 3. Egyéb

Abból következően, hogy a tananyagok korszerűsítése állandó követelmény; az uj programok alapján, a kereskedelmi karhoz tartozé tanszékek már évekkel ezelőtt megkezdték a kor­szerű tananyagok kidolgozását, sőt egyes tantárgyak esetében a minisztériumnak benyújtandó programok már korszerűsített tan­anyagok alapján készülhettek el. Ebben a vonatkozásban meg­említjük a jogi tanszék tantárgyait, a külkereskedelmi tanszék két fontos tárgyát, valamint a gazdaságföldrajzi tanszék két alapvető tantárgyát. K ülkereskedelmi tanszék : Az egyetemi reform kezde­tén alaposan foglalkoztak tananyagaik korszerűsítésével. A korszerűsítés irányát, mint később több dokumentumban is rög­zítésre. került, helyesen határozták meg. Ennek tudható be, hogy a múlt évben meg jelen*; két tankönyv, illetve ezakkönyv /Vajda: Szocialista külkereskedelem, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1963; Szanyi-G-ulyás: A külkereskedelem technikája és szervezése, Tankönyvkiad- 1963•/ kielógiti a néhány évre előre vetithető és várható igényeket. A korábbi tananyagok­hoz mérve lényegesen előbbre jutottak az oktatás elméleti jellegének megalapozásában, a szocialista gazdasági élet egyetemi oktatással szemben támasztott igényeinek kielégíté­sében. A szocialista nemzetközi munkamegosztásról szóló könyv Magyarországon egyik legjelentősebb közgazdasági munka, élta­lános elméleti jellege mellett az együttműködésben jelentkező problémákat elemző módon, elvi alapon veti fel és az egyetemi hallgatók számára szükséged ismeretanyagot tartalmazza. A szak­oktatás jellegét meghatározó emiitett műre épült fel a külkeres­kedelem technikája és szervezése c. könyv. Ez pedig a külke­reskedelmi szakos közgazdászok számára szükséges alapvető szak­mai gazdasági ismereteket tartalmazza. A könyv természetesen gyakorlati jellegű, de sikerrel küszöbölte ki a prakticista szemléletet. Elvi általánosítások alapján a szocialista kül­kereskedelem tevékenységét emelte egyetemi tananyag rangjára. Az uj megvitatott és jóviJiagyott programok alapján korszerűsítik a Nemzetközi pénzügyek /a Tankönyvkiadóval kö­tött szerződés szo?rint a kézirat leadásának határideje 1964. március 31»/> Az arui'smeret és világpiac c. egyetemi tankönyvek anyagá. Ez utóbbi könyv első kötete néhány hónapon belül meg­jelenik® E könyvek megjelenésével a külkereskedelmi szakképzés­nek úgyszólván teljes anyaga a hnllgatók rendelkezésére álo A tananyagok átdolgozása előreláthatólag 5 éven belül nem válik szükségessé.

Next

/
Thumbnails
Contents