Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964
1964. február 10. - 1. Az Egyetemen folyó matematikai oktatás helyzete. Előadó: Dr. Szép Jenő egy. tanár - 2. Egyéb
körültekintő munkát igényel. Annál is inkább mivel ezidőszerint még csak egészen kevés helyen oldották meg a kérdést a legfejlettebb ipari országokban is. Ezen túlmenően azonban rá kivánok mutatni arra, a" gyakran jelentkező téves nézetre miszerint az ügyvitel automatizálása, az elektronikus számitógépek és a matematika között kizárólagos egyenlőség lenne. A korszerű könyvelőautomaták vagy lyukkártyagépek u^yan ugy alkalmazzák az elektornikát, mint az elektronikus szamitó, illetve adatfeldolgozó gépek, s ezeket csakis összességükben, komplex alkalmazhatóságukban szabad az ügyviteli munka automatizálási eszközeinek tekinteni. E kérdésekkel a különböző szervek ügyvitelszervező és ügyvitel^épesitési intézetei részben mint kutatóintézetek is hasonló értelemben foglalkoznak még jövőbeni munkaterveikben is. A Számviteli Tanszék ügyvitelgzerveaés és ügyvitelgépesités c. tárgyának programját ilyen j&Lfogás szerint dolgozta ki számos gyakorlati szakember bevonásával együttesen. Dr. Schuszter Ede