Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964
1964. május 25. - 1. A modern polgári elméletek oktatása és bírálata Egyetemünkön. Előadó: Berei Andor egy. tanár - 2. Az 1964/65. tanév operatív tanterve. Előadó: Bikics István
A lemorzsolodás már az első évfolyamon igen jelentős: az ipar szak eddigi első évfolyamán 44vS, a külkereskedelmi szakon 35$ a két budapesti Műszaki Egyetem 27-3ov$-ával szemben. A IV.félév végéig pedig az átlagos lemorzsolódás ipar szakunkon 7o#, a külkereskedelmi szakon közel 5o# a másik két egyetemen pedig 5o-6o$ volt. Az utóbbi években azonban különösen a két budapesti műszaki ogyetemen -külkereskedelmi szakon- lényeges javulás tapasztalható. Szembeszökő a fejlődés a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol a folyó tanévben a II.évfolyamra az előző évben ' I. évi olyanra felvettek 96>S-a beiratkozott. Jelentős javulás látható ipar-szakunkon is, ahol ez az arány 74#-ra emelkedett, s erősen megközelíti a külkereskedelmi szak, valamint az ápit'őipori éá .Közlekedési Műszaki Egyetem megfelelő arányait. Ez a tendencia azonban ma még kevéssé érezhető a második évfolyamon és a diplomamunkák megvédésében. Iparszakos mérnök-közgazdászaink tanulmányi átlaga a f. tanév I.félévének lezárása után 3,15 volt, ami az esti iparszak átlagának felel meg, és eléggé alacsonynak mondható. / a délelőtti iparszak átlaga 3,52 volt /. A mult tanév I.félévének 3,46-os átlagához képest a tanulmányi eredmény lényegesen romlott. Az átlagot különösen a statisztika / 2,72 / és az iparvállalatok tevékenységének elemzése /2,83 / tárgyak vizsgaeredményei húzzák le, de a vizsgákra a mult tanévhez képest a politikai gazdaságtan és az iparvállalatok xervezese és szervezése tárgyaknál is közel fél jeggyel romlott. Tanszékeink a mérnök-közgazdászokkal szemben - a megadott tananyag keretei között - általában ugyanazokat a követelményeket alkalmazzák, mint a délelőtti hallgatókkal szemben. Az idei gyengébb eredményekben főként a tanulmányi munka alacsonyabb intenzitása / ezt közvetlenül is tapasztalta például a Statisztika tanszék / tükröződik, de szerpet gátszott az is, hogy egyrészt a Számvitel tanszék az idén az elemzés tárgy vizsgáin emelte a követelményeket, másrészt szigorítottul: a vizsgahalasztás! kérelmek elbírálását, s igy csökkent a vizsgákon való megnemjelenés és a halasztott vizsgák aránya, viszont növekedett a bukás és a gyengébb Vizsgák százaléka. A mérnök-közgazdász hallgatók véleménye szerint a külkereskedelmi szakon a képzés hatékonyságát az is csökkenti,