Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1962. november 29. - 1. Javaslat az oktatók terhelésének ésszerűbb elosztására. Előadó: László Imre - 2. Javaslat az 1963-ban tartandó tudományos ülésszakra. Előadó: Szabó Kálmán - 3. Javaslat a termelési gyakorlatokra vonatkozólag. Előadó: László Imre - 4. Egyebek
- 9 S z a n y i Jenő: A határozat-tervezet szerint az első gyakorlatot a Technológia Tanszék szervezi. A Belkereskedelmi Tanszék ezzel szemben azt javasolta, hogy a belker. szakos hallgatók a vendéglátóiparba^ menjenek. A hallgatók ,egy jelentős része már bizonyos üzemi munka után kerül az Egyetemre. Gondolkodni kellene azon, hogy hogyan lehetne a szakmához legközelebb álló gyakorlatot szervezni már az első gyakorlat esetében is. Elnök: A határozat tervezetben benne van, hogy a szak követelményeit lehetőleg figyelembe kell venni. A szaknak: megfelelő termelő üzemhez kell beosztani a hallgatókat, nem azzal az'elsődleges céllal, hogy fizikai munkát vé Í<6Z2 6Í16 k« hanem hogy ismerkedjenek a fizikai munkával, az üzemmel és technológiai és áruismeretekét gyüjiSenek. Ez elvi kérdés. B i kies István megjegyzi, hogy a Technológia Tanszéknek 7oo hallgató gyakorlatát kellene megszerveznie, ezt nem lehet megoldani. László Imre: A szaktanszéknek csak elvi irányitást kell adnia, melyik vállalathoz kerüljenek a hallgatók ás elbírálják a dolgozatokat. A szervezés tekintetében erre a célra külön 2-3 emberre van szükség, mivel egy időben 1.8oo-2.ooo ember gyakorlatának szerve .áséről van szó. A külföldi egyetemeken is külön emberek foglalkoznak a gyakorlatok szervezésével. A tanszékek nem tudnak érdemben a szervező munkában résztvenni. Berei Andor: László elvtárssal árt egyet a 2. és 3. gyakorlat tekintetében is. Hem lehet végrehajtani, ami a határozat tervezet 3. pontjában van. A harmadik gyakorlattal kapcsolatban is komoly feladatok vannak, kisebb szakok esetében is 80-I00 emberről van szó. A gyakorlat nyáron van, a szervezési feladatok azt jelentik, hogy jónéhány oktató számára intézményesen megszüntetjük a nyári szünetet, össz-egyetemi méretben, centralizáltan kell megoldani, mivel egytipusu munkáról van szó. A szaktanszékek szerepe a gyakorlat feladatának meghatározása, a témák kiadása. i lesek Jenő: Egyetért Berei elvtárs javaslatával. Ha •kb. I800 hallgatót akarunk gyakorlatra küldeni, akkor az egyes karok és szakok között feltétlenül koordinációra van szükség, nehogy egy, vállalattal több részről is tárgyaljanak. Csak egységes szervezéssel lehet megoldeni. E 1 n ö k : Egyetért a javaslattal. Az üzemekben való ellenőrzésből teljesen ki kell kapcsolni az oktatókat, az instruktorok váge.zék az ellenőrzést. Ezért is szükséges az a rendelet, amely az instruktorok tevékenységét szabályozza. Az Oktatási Csoporton belül 2-3 főnyi részleget kell létesíteni elsősorban a gyakorlatok szervezésére. A határozat-terve-