Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. január 4. - 1. A pénzügyi tárgyak programvitája. Előadó: Tímár Mátyás - 2. A gyakorlóiskolának az Egyetemhez kapcsolása. Előadó: Berend Iván - 3. Egyebek
Tűrhetetlen az is, hogy dogmátizmussal vádolják az ellenkező nézeteket valló felet, amely nézetekről nem bizonyosodott be, hogy valóban dogmatisták. Véleménye szerint is az érintett tanszékeknek segiteniök kell a Pénzügyi Tanszéket abban, hogy a pénzügyek gazdaságtanát kialakitsa, hogy igy elkerülhető legyen az, hogy a hallgatók ugyanazt az anyagot több helyen hallják. Elnök egyetért azzal, hogy az egyes témák végén lévő történelmi áttekintésekre nincs szükség. Helyes az is, hogy a programok ne kérdés formában vessenek fel bizonyos témákat. Rámutat, hogy a kapitalizmus rész programja részletesebb, mint az imperializmus és a szocializmus részé, noha a pénzügy szakos hallgatóknak éppen az imperializmus és a szopializmus pénzügyeivel kell alaposabban megismerkedniük. Amit a kapitalizmusra vonatkozóan tartalmaz a prograr:, túlnyomórészt a politikai azdaságtannak és az elmélettörténetnek kell tartalmaznia. Rövid bevezetéssel lehet utalni a politikai gazdaságtan tárgyra és csak azokat a témákat kell röviden kiemelni, amelyek szükségesek az imperializmusban végbemenő folyamatok megértéséhez. Az imperializmus ás a szocializmus pénzügyeit esetleg még az eddiginél bőveboen is lehet tárgyalni. A valutáris integráció kérdésével kapcsolatban megállapitja, hogy véleménye szerint sincs a kapitalista országokban valutáris integráció. Ami pedig a programnak a nemzetközi gazdasági és politikai ismeretek tárgyhoz való viszonyát illeti, hangsúlyozza, hogy ez utóbbi tárgynak fő feladata azoknak az imperializmusra vonatkozó legújabb tényeknek az ismertetése, amelyekkel a hallgató akkor találkozik, araikor kilép az életbe. Etekintetben tehát nincs ütközés a nemzetközi gazdasági és politikai kérdések c. tárgy és a pénzügyek elméletének az imperializmusra vonatkozó része között. Egyetért Berei és Kahulits elvtárssal abban, hogy a szembenálló álláspontokat egyenlő súllyal kell ismertetni az előadások során. T i m á r Mátyás egyetért Iláy elvtárs összefoglalójával. Elmondja, hpgy a pénzügyek elmélete tárgynál sokkal kevésbé biztos a dolgában az átfedéseket illetően a politikai gazdaságtannal és a nemzetközi gazdasági és politikai ismeretek tárggyal, mint a költségvetés és népgazdasági ágak pénzügyeinél, vagy a pénzforgalom és hitel tárgynál. Alapos egyeztetésre lesz'szükság a Politikai Gazdaságtan Tanszékkel és a Nemzetközi Tanszékkel. Elismeri, hogy a pénzügyek elméletének a kapitalizmusra vonatkozó részét csökkenteni lehet, a csökkentés mértéke azonoan az egyeztetéstől függ majd. Hangsúlyozza, hogy a Kövér elvtárs által elmondott észervételekből sokat lehet majd hasznosítani.