Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. július 16. - 1. Jelentés az Egyetem 1962/63. tanévi munkájáról. Előadó: Háy László - 2. Előterjesztés az 1963 őszén rendezendő tudományos ülésszakkal kapcsolatban. Előadó: dr. Szabó Kálmán
z r -uvolna - 16 tanszékünk közül caak 2 részesülhet. Itt kell megemlíteni azt is, hogy ebben a tanévben csak az első lépést sikerült megtenni - nevezetesen a legnagyobb létszámú Politikai Gazdaságtan Tanszéken - abba az irányba, hogy nagylétszámu tanszékeinkre segédszemélyzetet állitsunk be. A tudományos munka technikai feltételeinek erősítéséhez jelentősen hozzájárul, hogy Egyetemünkön helyezik el az Ural-II elektronikus számológépet, amely az Egyetem irányitása alatt Egyetemi Számitóközpont néven fog üzemelni. Megállapodás jött letre továbbá a KSH elnökével arra nézve, hogy a KSH az Ural-II. elhelyezésével egyidejűleg egy Szam-gyártmányu lyukasztó gépparkot állit fel Egyetemünkön. f Ugyancsak a tudományos munka feltételeinek bovitásét segiti elő az a körülmény is, hogy Barátság-szerződést kötöttünk a Páágai és a Berlini Közgazdasági Főiskolával, s ennek alapján az államközi kulturális egyezmények biztosította külföldi tanulmányutak mellett évente 4, illetve 2 hetes tanulmányútra nyilik lehetőség az emiitett főiskolákon. Doktori disszertációk: •II •• '••••• •! - . .» • • » •!••!• * - A benyújtott doktori disszertációk mind a témaválasztás, mind a kidolgozás szempontjából javulást mutatnak, e téren a karol:: emelték a követelményeket. A disszertációk elbírálásában nem teljes az egység, a jelöltek felkészültsége az ideológiai tárgyakból nem egyszer gyenge. A doktori értekezésekkel ós szigorlatokkal kapcsolatos terhelés elég nagy problémát okoz a .tanszékeken. Az 1962/63-as tanév folyamán doktorrá avatottak száma 35. TDKmunka: Általában azt lehet mondani, hogy nem kielégítő a TDK-munka fejlődése, gyenge a hallgatók érdeklődése. A viszonylag gyenge TDK-munka alapvető oka, hogy a szaktanszékek keveset foglalkoznak a hallgatók előkészítésével. A TDK-szervezése általában nem kielégítő. Csak néhány olyan tanszékünk van, ahol a TDK munnkában fellendülés mutatkozott: az Ipargazdaságtan Tanszék a TDK-tagokat közvetlenül a Tanszék egyes dolgozóinak kutatási területéhez kapcsolta. A tanszék lehetővé tette, hogy a hallgatók munkájukhoz az adatokat az ipari üzemekben összegyüjthessék ás az üzemek támogatását is biztosították a hallgatók számára, A Politikai Gazdaságtan Tanszéken a diákkör létszáma mintegy 5o %-kal növekedett a mult évhez képest és több alkalommal elkészült dolgozatokat diákköri ülés keretében megvitattak. A Statisztika 'Tanszéken egy kis létszámú TDK működik és kiemelkedő eredményeket ért el a munkában.