Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962
1962. június 14. - 1. A tudományos munkaterv megvitatása. Beszámoló a Tudományos Bizottság tevékenységéről. Előadó: dr. Szabó Kálmán - 2. A káderfejlesztési tervek végrehajtása és módosítása. Előadó: dr. Varga Sándor - 3. Egyebek
-7külső szakemberek behozása az Egyetemre. A végző hallgatók egy évig tartó gyakorlati munkájával kapcsolatban kiegészítésül meg kellene jegyezni, hory ennek az előfeltételeit is meg ke llene teremteni. B i k i c s István: A káderfejlesztési terv E±készi±ásÉnsk előkészítése jobb volt, mint az előző terveké, viszonylag jó terv készült. A tervek lehetőséget adtak eredmények elérésére, csak élni kellett ezekkel. Egyetért azzal, hogy ©iszolni, javitani kell a terveket. Lehet, hogy bizonyos idő múlva nem lesz rá szükség ás csak a fiatal oktatóknál lesz szükség sokoldalú követelmények meghatározására, most azonban szükségesne tartja ilyen terv létezését ás ha komolyan vesszük a végrehajtást, az Egyetemnek csak haszna származhat ebből. Schuszter Ede megjegyzi, hogy egy alkalommal a Tanszéken kiszámították, hogy egy-egy oktatóra 52-56 óra heti ter helés jut. Heti 8-lo óra terhelés mellett még kb. ugyanannyi idő szükséges a felkészüléshez, ehhez járul még a vizsgáztatás, értekezletek, társadalmi munka stb. Felmerül, hogy az esti órákon kivül mikor lehet a továbbfejlődéshez szükséges fe adatokat elvá ezni. A fejlődés alapvető feltétele a szükséges idő biztositása. Heti 2-3 nap lenne szükséges az elmélyült tudományos munkához. Hegjegyzi, hogy az oktatókat sok adminisztrációs munka is terheli. Erdei György: Kb. egy éve merült fel a létszám-helyzet problémája. Azóta nem javult, inkább nehezebbé vált a helyzet. A reform előirányoz egy sor intézkedést, amelyek növelték a terheket, ezek a következő években még tovább fognak növekedni. Vannak azonban olyan tanszékek, amelyeken a terhelés az 5o fj-át sem éri el a többi' tanszék terhelésének. Országosan az a helyzet, hogy nincs meg a kellő pénzügyi fedezet, az igényeknek kb. 3o %-á nyer kielégítést. Ez megmutatkozik abban is hogy elfogadták a 6 hetes termelési gyakorlatot, pénzügyi • fede zet hiánya miatt azonban csak 5 hetet lehet megvalósítani. Ebből következik, hogy mé^ jobban meg kell nézni a belső tart a lékokat. A Politikai Gazdaságtan Tanszéken felvetődött, hogy vissza kell térni a heti 2 órás szemináriumokra. Ez azt jelent kogy e y-egy oktatónak 3-4 szemináriuma van, ha ez különböző napokra esik, akkor azok a napok a tudományos munka végzése szempontjából kiesnek. A tanrendek összeállításánál vizsgdj.uk meg az oktatási idő koncentrálásának lehetőségét. A normarendszert eltörölték, minden Egyetem jelenlegi helyze-r tát loo %-nak tekintik. Tináén loo fő I. áves délelőtti hallga tóra kapunk egy fő létszámot. Tehát az Egyetem ké±4fő oktatót kaphat." Az Egyetemnek ki kell harcolni a szükséges létszám-növelést. Több egyetemen a régi norma szerint számitya 3o %-kal magasabb volt a terhelés, mint nálunk, ezt az értékelésnél nem lehet' figyelmen kivül hagyni, a legfontosabb, elkerülhetetlen igények teljesitéséért azonban harcolni kell. E 1 n ö k : A káderfejlesztési tervek szükségességét.illetően pesszimista hangok hallatszottak, olyan nézet is felmerült, hogy lényegében a látszám-i fényekre korlátozódjék. Sok tanszé-