Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962
1962. február 13. - 1. Az Ipari szak tematikája. Előadók: dr. László Imre és dr. Wilcsek Jenő - 2. A tanárképző szakot felülvizsgáló bizottság jelentése. Előadó: dr. Berend Iván
-AA jelöltek első tanítási óráikra tanitási tervezetet készítenek A későbbiek során esetleg elegendő az óravázlat is. A tanitási tervezetet, illetőleg az óravázlatot a jelöltek a tanitást megelőző napon kötelesek benyújtani a vezető tanárnak, aki azt velük megbeszéli, esetleg módosítja. A jelölt csak a vezetőtanár által jóváhagyott tanitási tervezet, illetőleg óravázlat alapján tarthat órát, A jelölt által tartott órát minden esetben - lehetőleg még aznap - megbeszélésen értékelni kell. A megbeszélésen először a tanárjelölt elemzi és értékeli saját óráját, majd az órán jelen volt hallgatótársai teszik meg megjegyzéseiket, végül a vezetőtanár összefoglalja a megbeszélésen elhangzottakat, megjelöli az óra pozitiv és negativ vonásait és határozott utmutatást ad a hibák kijavítására. Az órák elemzésének szempontjait az Egyetemi 'fanárképző Bizottság a szakmódszertani munkaközösségekkel közösen állapitja meg. A tanárjelöltek sokoldalú tapasztalatszerzése érdekében a lehetőségekhez képest biztositani kell, hogy résztvehessenek: saját szaktárgyukból más vezetőtanárok óráin; más - azonos szakos - vezetőtanárokhoz tartozó jelöltek közös óraelemző megbeszélésein; más tantárgyak óráin. A jelölteket meg kell ismertetni - legalább hospitálás formájában -a felnőttoktatással is. A jelöltek kötelesek a hospitálási naplót továbbvezetni és abba minden meglátogatott óráról és megbeszélésről megfigyeléseiket feljegyezni. A vezetőtanárok a hozzájuk beosztott jelölteknek az első megbeszéléseken a hospitálási napló vezetésére szempontokat, utasítást adnak. Kéthetenként láttamozzák a jelöltek hospitálási naplóját és figyelmeztetik őket az észlelt hiányok pótlására. ZÁIÍÓTAMTÁS Minden jelolt a tanitás utolsó hetében zárótanítást tart, A zárótanitáson a jelölt számot ad fejlődéséről a nyilvánosság előtt is. Ez fontos - de nem egyedüli, tehát nem vizsgajellegü - tényező a jelölt felkészültségének és gyakorlati pedagógiai munkájának értékelésében. Itt a vezetőtanáron és a hozzá beosztott jelölteken kivül résztvesz az igazgató vagy megbízottja, erre meg keli hívni az illetékes szakmódszertani munkaközösség utján a szaktanszékek egy képviselőjét és ertesiteni kell az Egyetemi Tanárképző Bizottságot is. Az óravázlatot a jelölt legalább három nappal előbb az igazgatónak benyújtja. A zárótanitások pontos idejeről az igazgató nyolc nappal hamarabb értesítést küld a meghivandóknak és egyidőben megjelöli. a tanitás anyagát. A zárótanitás után valamennyi résztvevő jelenlétében óraelemzést kell tartani.