Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1962. április 14. - 1. A külkereskedelmi szak tematikája. Előadók: dr. László Imre és dr. Vajda Imre

-8­az alternatív szeminárium keretében kötelezően vegyék fel azok a hallgatók, akiknek ez szükséges.. Vajda Imre : Egyetért Wilcsek elvtárssal abban, hogy kívánatos lenne az általános közgazdász képzés kiegészítése ezzel a tudományággal is. A jelenlegi helyzetben nagyon ke­vesen foglalkoznak a külkereskedelem terén programozással. Ha 4-5 fővel növekszik ezek száma, akkor ez gyors haladást jelent. A felhasználás lehetősége korlátozva van a tervezés területére, a külker, vállalatok azonban a terveket készen kapják a felsőbb szervektől. A közgazdasági továbbképzésnek megvan a lehetősége a külker, dolgozók számára is, ott kellene megoldani az ismeretek ilyenirányú szélesítését is. H a á s z Árpád megjegyzi, hogy a világgazdasági ismeretek tartalmát illetően egyetértés van a tárgyat kidolgozó bizott­ságban. A tárgyon belül problémák szerint kell tárgyalni a kérdéseket, azonban feltétlenül szükséges az országonkénti tárgyalás is, ezért minden szak számára kér még 3o órát erre a célra. Elnök megjegyzi, hogy a külker, szak számára ezt a 3o órát beállítottuk. A többi szak Vonatkozásában akkor tárgyal­juk meg ezt a kérdést, ha kialakulnak a programok és egységben látjuk a szakok igényeit és a tanácsi állásfoglalásokat. Ez év végére várható ez. Bikics elvtárs az áruismeret oktatásával kapcsolatban megjegyzi, hogy a 8. oldal elején az előterjesztés foglal­kozik a fizikai-kémiai alapismeretek oktatásával. Ezt az anya­got felül kellene vizsgálni^; mert lényegében a középiskolai tananyag megismétléséről van szó, s ilyen formában erre nincs szükség. Az áruismereti enciklopédiában inkább az áruk érték­oldala van kidomboritva. Ez a tárgy a Technológia és a Külker. Tanszék között lebeg, ezen a téren is rendet kellene terem­teni. Elnök véleménye szerint az volna logikus, hogy az áru­ismeretet egy helyen oktassák, de ne változtassunk addig a helyzeten, amig jobbat nem tudunk adni. A Technológiai Tan­szék feladata, hogy az áruismereti problémákat ugy oktassa, ahogy az egyes szakok szükségleteinek, a gyakorlati feladatok­nak megfelel. Ha ez kialakult, a Külker. Tanszék bizonyára nem fog ragaszkodni ahhoz, hogy ott is oktassanak áruismeretet. A kát tanszék együttesen vitassa meg az oktatott anyagot. Vajda Imre megjegyzi, hogy a külkereskedelem speciali­záltabb, mint a Technológiai Tanszék oktatási anyaga, illetve lehetősége. S z a n y i Jenő megjegyzi, hogy a Bikics elvtárs által fel­vetett probléma megoldott kérdés. A kémiai-fizikai alapisme­retek az áruismerethez szükséges általános ismereteket fogja nyújtani. A természettudományos ismeretek mellett eléggé hang­súlyozva vannak a piacismeretek is, ezt a külker, szakon szük­ségesnek tartja.

Next

/
Thumbnails
Contents