Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962
1962. május 14. - 1. A terv-matematika szak tematikája. Előadó: dr. László Imre
-8srr Célszerű volna a 9-lo. rélév szerepét felcserélni a gyakorlat szempontjdb 1. Egyetért Ganczer elvtárssal abban, hogy a nyelvtanulást illetően módosítani kell a tervet, fontos volna az angol nyelv tanulása. Esetleg a két nyelvből csak- a szakszöveg olvasásáig kellene elvinni a hallgatókat. A terv elkészítésénél gondolni kell arra, hogy a hallgatók 5 év múlva kerülnek ki az Egyetemről. Azok a követelmények, amelyeket felállítottunk, nem túlzottak. Elnök megjegyzi, hogy félő, hogy az oktatás a tiszta matematika felé halad ás ezt a gyakorlatban nem tudják használni. Krekó Béla: Elsősorban módszertani kérdéseket ki vállnak oktatni, ez nem kizárólag matematikát jelent. B e r e i Andor: A feladatokat különböző módon értékeljük. Abban kell megállapodni, hogy mi a szak célja. Tisztázni kell, mit értünk az alatt, hogy terv-matematikus. Tía ugy fogjuk fel, hogy a terv-matematikusnak ugy kell ismerni a matematikai problémákat, mint a matematikusnak, akkor más uton kall járni. Véleménye szerint olyan közgazdászokat kell képezni, akik jól ismerik a matematikai módszer ket és meg tudják választani azokat a problémákat amelyeket matematikai módszerekkel íe ; lehet oldani. A kidolgozás,* alkalmazás nem az ő feladatuk. Igaza van Krekó elvtársnál;, hogy az 1. oldalon felsorolt pontok nem teszik világossá a kérdést. A c./ pontban ne határozott követelmények túlzottak. Olyan készségek szükségesek, amelyek biztosítják a matematikai módszerek alkalmazását, de nem nekik kell megoldani a feladatokat, a mérlegelésnek gazdaságinak kell lennie, a megoldásnak matematikainak, a kertőt össze kell kapcsolni, Nem kell eltúlozni az olyan matematikai ismeretek oktatását, amelyek már a matematikai technológia körébe tartoznak. Ez vonatkozik a számitá'stechnikára is; alapvető elemeit ennek is ismerni kell, de alkalmazását nem kell messzire vinni, ez vonatkozik a programozásra is. Az oktatási .időt ezen utóbbiak rovására 3oo órával csökkenteni lehetne. A matematikai kérdések alkalmazására jelenleg főként ott van szük ség, ahol általános népgazdasági szinten jelentkeznek a problémák Az átszervezés jelenleg olyan irányba történik, hogy egyre több vállalat válik országos jellegűvé. Ilyen vállalatok számára meg kellene gondolni terv-matematikusok képzését. Növelni kell a népgazdasági tervezés súlyát. Egy évről legalább kát évre kellene emelni oktatását. A szakért való felelősség kérdését hangsúlyozni kell, uj tárgyról van szó, sok még a megoldat1 n probléma. Az, hogy e^yes tárgyakat más tanszékek készitenek elő, nem jele*iti a felelősség megoszlását. A programozásért is egy tanszéknek kellene felelősnek lenni. ..<em tartunk ott, hogy van egy összefogó téma; jelenleg módszerek vannak, ezeket próbáljuk ahol lehet, alkalmazni. Véleménye szerint nincs értelme most részleteiben tárgyalni az előterjesztést. K o v á d s Gy5z5: Az elektrotechnika tárgy tematikáját két év tapasztalata alapján állitotta össze, ügy alakította ki a tárgyat hogy a közgazdász hallgatókat érdekelje annak tartalma. A számoló