Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961

1960. október 17. - 1. A Világnézeti Nevelési Bizottság munkaterve. Előadó: Vörös Gyula - 2. A követelmény-rendszer mozgalom. Előadó: Huszár Ernő - 3. A káderfejlesztési tervek kidolgozásának állása. Előadók: a dékán elvtársak - 4. Egyebek

m . i .. }. . értelmében a követelményrendszerbe foglalt faladatok bizo­nyos fokig módosultak: előtérbe került a munkára nevelés gondolata, amelynek célja, hogy az ifjúságot még jobban felkészítsük a szocia­lizmus épitésével az ötéves terv teljesítésével kapcsolatos feladatok megold'sára. A szeptember 8.-án, az egyetemi vezetőké-ozo tanfolyamon megvitatott anyagot az Intézőbizottság határozatának megfelelően mé­dositottuk. Az egyetemi KISZ Bizottság szeptember 22.-én foglalkozott a mozga­lom megindításával kapcsolatos j avaslattal és határozatot hozott, a­molynek értelmében KISZ szervezetünkben Is az uj nevelési forma el­terjesztésével mozgósítjuk fiataljainkat Pártunk VII. Kongresszusa és a KISZ Központi Bizottsága március 9,-i határozatainak megvalósításá­ra. A JCISZ Bi-zottság^felhivja az _e^vetemi KISZ szervezet taglalt L az I^Síí íC^I ÜX Ö5i í í is-ííüsert ^ Zrnöz-£ galomíá~valő Békőpcsölődásukk^l £e§yeríek"hitet "amellett Tíö§y "hel^e s­és "rendszere s "münjcavőT ~üj "fel aő at ők "váll ~Sv. sav öl ~ki szülne k^alKISZ" ~ E"ön|ftí ssz üs-Ir a 7 A tájékoz tat-.5 oélja, hogy segítséget, konkrét utmutatáwt adjon a hallgatóknak, a KISZ al ipszervez^tcknek és csoportoknak az "Ifjúság • a szocializmusért" mozgalomba való bekapcsolódáshoz. El kell érnünk, hogy egyetemünk minden becsületes hallgatója KISZ tag és KISZ-en kí­vüli egyaránt magáinak vallj x, érezze a mozgalmit és a közösségen be­lül, annak s gitségével minden erejével munkálkodjon az önmaga és a kollektiva elé tűzött föladatok megvalósításáért. A mozgalom" sikere nagy mértékbeli függ attól, hogy a KISZ vezatők,aktivisták milyen lel­kesedéssel dolgoznak a mozgalom célkitűzéseinek megismertetéséért, el­terjeszt éséért. A m oz_^_alom_ mn_gintáaá ban_kenicjJt_ J^li?JJ>kir LSÍ ben_? _ teijcslt3ijJ?3jbZ iilsiSriSiiisil ii^i^i^i- Jtáx mt Js- kJxiiDi^ oz_ o_gve t• euii_ Pártszj ry e z e t t_pl,,_ e.gymiiii jLyj^liüiignnyj._ okt atój.&tólj_ ne vel^lnjr okt olV K~>rl ük~ o kt at ó inkát, a Párt vezetőségeket és pártta­goYöV,~Tiogy"1 i"sl r j 'k figyelemmel, ellenőrizzék, segitsék KISZ alap­szervez eteink, KISZ csoportjaink munkáját, vegyenek részt az eddiginél is nagyobb mértlkber hallgatóink él.;tében. II. "Ifjúság a szecijlizmusjrt^_moz2£42iiL2SÍ®5-^r^ii-^ii Az "Ifjúság a szocializmusért" mozgalom elindításánál az általános követelményekből kell kiindttlni, amelyek alapjában véve a KISZ szer­vezeti szabályzatában rögzitett célkitűzéseket, a KISZ tagok alapve­tő kötelezettségeit tartalmazzák. Ezek képezik az alapját az egyén és a közösség elé állitható konkr!t követelménveknek. Természetesen , az általános kövotelménvek -időig is érvényesültek a KISZ ne ve lő munká­jú bon, i)l. a munkaterv elkészítésén.*, őe nem eléggé hatékonyan, mert nem konkr ét iz :'lt uk azokat megfelelően a kisebb közössegekre, egyének­re. A követelmények tehát elvon konkrét feladatok összességét jelen­tik, amelyek teljesítése elősegiti a hallgatók ifjú kommunistává, a legjobbak párttaggá válását, a KISZ szervezetek ifjú kommunista kö­zösségekké kovácsolását. 1./ A fiatalokat a fizikai munka, a fizikai munkát végző emberek megbecsülésére, szeretetére nevelni.

Next

/
Thumbnails
Contents