Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961
1961. január 6. - 1. Az általános közgazdasági szakot felülvizsgáló szakbizottság jelentése. Előadó: Vörös Gyula és Szabó Kálmán - 2. Az 1961 őszén tartandó tudományos ülésszak. Előadó: Háy László - 3. Egyebek
-94. / Csökk enne a ^ hallgatókterhelése. A mostani általános szakos hallgatók összes óraszama"~a~~8 feléT alatt 3ol5. A reform után az összes óraszám 3255 lenne a kilenc félév alatt. Am^jt_ehát az elmél etig Icéjgzási ij3o félévvel^ való megnövelé s e 12.5"osV "adHig "az* " összes "Ór aszgun"cVújpan T 3^£kai ^líll^lI^^lkL X "t ánt argyak '^sz^na vál'toza tTán maradna. * * " • " C./ AZ EGYETEMI OKTAT-S EGÉSZÉT ÉRINTŐ JAVASLATOK 1./ Amint az 1./ pont alatti javaslat is mutatja, megvalósítható lenne az, hogy valamennyi szak számárra az első kéjt tanévben folyjék az al^j)J;árgyW'"sHT. Tanev5erf"mar vlszolíyTa"g""keves alaptárgyi oktatás" lenne, átadva a helyét a szakmai specializációnak. Javasoljuk az Egyetemi Tanácsnak, hogy fontolja meg egy ilyen tanrend kidolgozását, a bevezetésének célszerűségét. 2, / Megismételjük korábbi javaslatunkat, hogy a reform után a sza_ko_si_t ás_ minden „azakr.a nézve _a_III_á_v ejLejján jörtéÍIjen. /Ez a'zVhban nem Teszi* szükVegessT "a "karok meg"s"z*üntetesét", megf~áz "I. évfolyamokon sem./ Indokaink a következők: a./ a shakositott képzés most is és ezután is gyakorlatilag csak a III. évtől kezdve történhet, ha nem akarjuk elhanyagolni a széles elméleti-ideológiai megalapozás követelményét j b./ a középiskolából kikerülő fiatalok - amint ezt a felvételi vizsgák tapasztalatai mutatják - általában tájékozatlanok az egyes közgazdasági szakpályák közti különbségek dolgában /ez összefügg a közgazdasági pálya természetével/; lehetővé válna tehát, hogy a hallgató képességeinek leginkább megfelelő szakot válaszszon, miután 2 év alatt módjuk volna efelől tájékozódni; s ugyanakkor a kiválasztás tudatosabb lehetne aa egyetemi vezetés részéről is /ismernék egy-egy hallgató képességeit, másfelől könynyebb 3 évre, mint 5 évre előre számbavenni az egyes szakterületek ezirányu igényeit/^ c./ a szakmán belüli specializációnak az a mélysége, amit három év alatt nyújtani lehet, bőségesen elegendő olyan viszonylag kis országban, mint Magyarország, ahol a végzett közgazdásznak ha munkahelyet kell valami oknál fogva választania, gyakran kell a speciális szakágtól eltérő közgazdasági szakterületre mennie. Ezért sem volna célszerű olyan mélységű specializálódás, amely 1-5 évon át folyna. d./ Az általános alapképzés viszonylag nagyobb súlyát még az is indokolja, hogy az oktatási re orm irányelvei szerint a felsőipari mezőgazdasági és közgazdasági technikumok átállanának magasfoku, erősen specializált középkáderképzésre /felsőfokú oktatási jelleggel/. Egyetemünkre nyilván ezután is nagy számmal jönnek ilyen tipusu iskolák végzettjei. Tehát annál inkább feladata lesz Egyetemünknek a felsőzintü szakképzés általános., tudományos szintű megalapozása. Ebből a szempontból ismét célszerűbb lenne a szakositás időpontjának a III. év elejére történő áttétele. befejezésül szeretnénk utalni még arra, hogy pl. az egyetemi reformmal kapcsolatoggKkadámián megtartott vitán nagytekintélyű személyek