Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961
1961. február 9. - 1. A külkereskedelmi szakot felülvizsgáló szakbizottság jelentése. Előadó: Dr. Vajda Imre
- 10 az, hogy «gy gazdája legyen a külkereskedelem technikája tárgynak és a pxackutataának. Vajda Ilire ezt a megoldást elfogadhatónak tartja, megjegyezve, hogy ebben az esetben a hallgatóknak eggyel kevesebb vizsgát kell majd tenniök. A matematika oktatással kapcsolatban annak a véleményének ad kifejezést, hogy amint a Számviteli tanszéknek kell külkeres- kedelmi könyvvitelt, a Statisztikai tanszéknek külkereskedelmi statisztikát tanítania, éppen ugy kellene a Matematikai tanszéknek is azokat az egyébként semmiképpen se#%ltalános ^azd á matematikából kiugró területeket tanitania, amelyeket a külkereskedelem igényel. Wllcsek elvtársnak válaszolva megállapítja, hogy a terhelés valóban nagy, azonban az első két év tekintetében a külkereskedelmi szaknak semmilyen befolyása sincs a terhelés megállapítására. A stakoktatásnak szük volta volt a fő.eleme - a gyakorlat kibővítése mellett - annak az igénynek, hogy négy évről öt évre emeljék az oktatás időtartamát. Ebből adódik, hogy az óraszámokat is bőviteni kellett. Az államvizsga-diplomamunka vitára nem tér ki, a végleges döntés a koordináló bizottság kezében lesz. A mezőgazdasági alapismeretek tárgy oktatását a maga részéről is a megvizsgálandó kérdések köze sorolja. Végezetül hangsúlyozza a szakvezető tanszékek felelősségének fontosaágát. Felelősségükről az oktatásban eddig gyakran volt szó, azonban hiányzott az ex're vonatkozó határozatckmateriális tartalma. Egy olyan hat ár é za tfho z atala, amelynek van - éspedig nem szük területre korlátozott - materiális tartalma, nagyon komoly haladást jelentene. Határoza toks 1/ A külkereskedelmi anyag korszerűsítésével kapcsolatban az egyik vezető szempontnak annak kell lennie, hogy a tőkés országokra vonatkozó anyag ne legyen töbo. mint a szocialista országokra vonatkozó anyag, Ennkk a tendenciának kell érvényesülnie az államvizsgakérdések összeállitásában-.ó? a rjjpl omnniun'fri témáim IF ÍTIP^bybnádban io» 2/ A külkereskedelmi oktat; ás három alaptárgyai a szocialista külkereskedelem, a nemzetközi kereskedelem, a külkereskedelem technikája. Arra kell törekedni, hogy a tananyag lehetőleg ne aprozódjék el, az alaptárgyakba foglalva kell oktatni minden olyai anyagot, amely oda belefér. Ez a határozat nemcsak a külkereskdelemi szakra vonatkozik, hanem értelemszerűen a többi szakra is. p/ Az Egyetemi fanács szükségesnek tartja egy koordináló bizottság felállítását, amely végső soron foglalkozik a szakbizottságoknak a még vitatandó kérdésekben tett javaslataival, valamint a már eddig