Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1959. november 24. - 1. Egyetemünkre való jelentkezés előmozdításának tervezete - 2. A szakok, illetve tanszékek vizsgálatára alakuló szakbizottságok munkaprogramja - 3. A felsőoktatás továbbfejlesztésének fő kérdései - 4. A disszertációk megírására szolgáló tanulmányi szabadságok 1960 első félévében

2./ A terneIőnunkában résztvevőket a felvételi vizsga sikere érdeké­ben előkészitő tanf oly ariolt szervezésivel kell sogitoni. 3./ a.«_/_yá_lto2at: Az I. éves délelőtti hallgatók részére az oktatást ugyIcoll*"nesezorveani, hogy a hallgatók napnál az üzemben fizikai munkát végezhessenek, :4nka után pedig esti"hallgatóként folytat­hassák tanulmányaikat, b. / vál toza t: Az I. éves hallgatók közül azok, akik n ár két évet rendes dé_Le_lott_i hallgatókként tanulnak, T ternelőnun­, kában ri3^.r éa_zt. npa vett' Hal. Ige tok dolgoznának csupán az üzenbon ás esti oktatáisban fatiurnHnak"a"z' első és a násodik félévben. 4./ ^a a középiskolai .r.oforl: olyan jellegű lesz, hogy a politechnikai képzée- bevezetésével az érettségi bizonyítvány mellett szakmai képzésben is részesülnek, akkor nen feltétlenül szükséges az első­éves hallgatóknak egy évig fizikai munkát végezniök. 5./ Az Lgyoton az ipari minisztériumokkal egyetértésben jelöli ki azt az üzenet, ahol az I. éves hallgató dolgozik, lehetőség szerint az Egyetemhez nem nagy távolságra lévő üzenek közül, A hallgatókat lehetőség szerint koncentrálni kell, 6./ Az agrárközgazdasági szakos hallgatók kivételével az I. éves hall­gatók ipari üzemekben dolgoznak. Az agrárközgazdász hallgatók Budapesttől nen nagy távolságban állami gazdaságban dolgoznak és levelező fori.iában végzik az I, évfolyamot, 7./ Az I, éves hallgatók üzeni munkájuk során az első háron hónanban ösztöndijat kapnak, a többi hónapokban pedig munkateljesítmény utáni bért. 8./ A hallgatók az I. évfolyan tartana alatt az üzen dolgozóivá vál­nak és a termel őriunkában ténylegesen résztvesznek. II. 1./ A termelési gyakorlatok eddigi rendszerét és tartanát / 4 hét/ olymódon kell megváltoztatni, hogy a termelési gyakorlat a mélyebb szakmai képzést mozditsa elő, a diplomamunka elkészítését szol­gálja és tartama legalább 3o hétre terjedjen. A hallgatók a ter­helési gyakorlaton a IV. évfolyan első ás második szemeszterében vennének részt. A hallgatók a termelési gyakorlaton egy-egy mun­kahely dublőzeiként dolgoznának. 2./ A hrUgatók a termelési gyakorlaton ösztöndijat kapnak. 3./ A hallgatók részére a III. évfolyamon szintén szervezhető négy­hr.thetes termelési gyakorlat, amelynek elsődleges célja az, hogy a hallgatók megismerkedjenek pl. nühelystatisztikával, műhely­könyve lésecl. III. 1./ A közgazdászokban jelentkéső népgazdasági szükségletek tervezésé­nél jelenleg a vállalatok, minisztériumok irányelveire támasz­kodnak a tervezőszervek. A szükségletek ilyen módon való megálla­pításának kevés,a realitása. A szükségletek helyes megállapítása

Next

/
Thumbnails
Contents