Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1959. november 24. - 1. Egyetemünkre való jelentkezés előmozdításának tervezete - 2. A szakok, illetve tanszékek vizsgálatára alakuló szakbizottságok munkaprogramja - 3. A felsőoktatás továbbfejlesztésének fő kérdései - 4. A disszertációk megírására szolgáló tanulmányi szabadságok 1960 első félévében

középiskolának egy-egy oktató és egy-egy KISz-tag hallgató éltal történő látogatás % iskolánként két alkalommal. Kí­vánatosnak tértja a Tanács, hogy a kiküldetésre kerülő elvtársak lehetőleg abba az iskolába menjenek, ahol elő­zőleg már járták, A 4. pont első bekezdésében a "ter­melőmunkábcíi H szó helyett "fizikai munkában" szavak Íran­dók. Az 5, pont véget a következŐképpen kell átfogal­mazni:",, .111 efve hivjon meg beszélgetésre érettségizettj már munkaviszonyban lévő, elsősorban fizikai munkát végző fiatalokat Elfogadja a Tanács Forgács elvtárs javaslatát, amely sze­rint Kéri Zoltán. *K>nrád Sándor és Forgács Tibor elvtársak, amikor mint a Belkereskedelmi Minisztérium szakfelügyelői látogatják a kereskedelmi technikumokat, egyszersmind vé­gezzenek ezekben az iskolákban felvilágosító munkát is. Hozzájárul Fogaras elvtársnak ahhoz a javaslatéhoz, hogy a hüvelődésügyi iviinisztérium Technikumi Osztályának szak­felügyelőit kérje fel az Egyetem vezetősége, hogy a közgaz­dasági technikumok tanulmányi munkájának ellenőrzése so­rán ugyancsak végezzenek az Egyetemre vonatkozó felvilágo­sító munkát, Pach elvtárs javaslata értelmében szükségesnek tartja a Tanács, hogy a negyedéves középiskolások kapjanak meg­hívást az Egyetem tudományos diákköri üléseire, ille tve a tudományos diákkonferenciára* a 2, napirendi pont társulása. Elnök bejelenti, hogy Erdei György elvtárssal megbeszélve az elő­terjesztésen a következő módosításokat kell keresztülvezetni:a 2. ol­dal második bekezdésének eleje igy alakul: "Tekintettel ar a, hogy a vizsgálat előreláthatóan a megindulástól a befejezésig mintegy 1-1*5 évet vesz igégbe Az I/l/d, pont utolsó sora kiegészítendő a követ­kezőkkel:,, .hogy milyen mértékben kell a speciális ismereteket belefog­lalni az alaptárgyakba." Az 1/4. pontot ki kell hagyni. A II/1/b. pont kiegészítendő: "ÜZ albizottságokat vezésse a szakbizottság egy­egy tagja, résztvehet bennük a szakbizottságok több képviselője is, de az albizottságokba bevonhatók olyan szakértők is, akik nem tagjai a szakbizottságoknak, A II/2/f. pont utolsó mondatának má­sodik része igy módosult "..*az oktatók széles körére kiterjedő vita után - amelyről még szólunk - a rektor a tantervet jóváhagyás végett megküldi a művelődésügyi kinisztériumnák." A II/3/e/2. pont kiegészül: "A kari tanácsok - a más karon lévő, erősen érdekelt tanszékek be­vonásával - a szakbizottságok által készitett javaslatokat megvitat­ják..." stb. A II/3/e pont alpontjainak határidői a fent közölt első módosítás következtében szintén megváltoznak, éspedig 1/ alpontnál az uj határidő 1960. május 15, 2/-nél 196o. julius 15 r a 3/-nál 1960. szeptember 15, a 4/-nél az Egyetemi Tanács által megvitatott és jóvá­hagyott tantervek kari, illetve tanszéki megvitatásának határideje 1960, november 15, felelősök a dékánok, az elhangzott észrevételek é3 javaslatok megvizsgálására az Egyetemi Tanács által kiküldött bizott­ság a végleges anyagot 1960, december 15-ig terjeszti ismét az Egye­temi Tanács elé. Felelős a rektor. A megjelölt határidők végső határidők. Kívánatos, hogy a szakbizottsá­gok egy része a munkát előbb fejezze be ezeknél a határidőknél, hogy folyamatosan lehessen megvitatni az elkészülő anyagokat. A 4/a pont kihagyandó, mert részben a szakbizottságok elnökeit és tag­jait a jelen Tanácsülés megállapitja, ahol pedig ez nem történik meg, ott a decemberi ülésen kell majd kijelölni az elnököt, illetve a tago-

Next

/
Thumbnails
Contents