Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1957-1958
1958. január 27. - 1. Az egyetemen folyó tudományos munka értékelése. Előadó: Bognár József - 2. Az ötéves külkereskedelmi képzés szaktematikájának megvitatása. Előadók: Bognár József, Vajda Imre - 3. Gyárfás Anna okleveles közgazda doktori szigorlattal kapcsolatos kérdései. Előadó: Sásdi István
- 5 / tudományos munka , amire már volt is példa. A szervezett kapcsolat természetesen nem jelentheti azt, hogy valamilyen centralis bizottság munkaprogrammokat ir ki, de a már kialakulóban lévő programmokat egyeztetni kell* Ezért lenne szükséges, hogy az Egyeteni Tanács megbizna egy szükkörü bizottságot azzal, hogy a tudományos munka szervezésenek formált és módjait dolgozza ki és tegyen a Tanácsnak két hónapon belül erre vonatkozóan javaslatot. Elnök megállapitja: az előterjesztés hasznos anyagot tartalmas. Kissé talán tuloptimista az elvégzett munkát illetően* Tény, hogy folyamatos fellendülés megy végbe a tudományos munka terén, de az a körülmény, hogy még mindig nincsenek megfelelő számban tankönyvek, azt mutatja, hogy az egyetem tudományos munkájában vannak fogyatékosságok. A tudományos munkának tehát abban az irányban kell haladnia, ho^y tankönyvek készüljenek. Hiányossága az előterjesztesnek az is, hogy nem tartalmaz szervezeti javaslatokat. A mellékletet képező lista, ha liiányos is, már egy szervezeti rendszabály eredmenye. Annak idején az Egyetemi Tanács határozatot hozott, hogy minden tanszék minden munkatársa készítsen munkatervet a tudományos munkáról. Na• V gyon fontos ennek a munkatervnek végrehajtása, ajégEeh^jtás feladata. Ebben a munkaban a <í ^ ellenőrzése, ami a tanszékvezető fela *Jj x társadalmi szerveknek segiteniök kell a tanszékvezetőket. Párt^ > £ csoportok vitassák meg a munkatervek végrehajtását. i Minden koordinálás ellenére az egyes tanszékeken a tudományos munkát a tanszékvezetőknek kell irányitaniok, a tanszékvezetők ilyen irányú munkáját pedig a dékánoknak kell összefogniok. tehát nincs szükség külön bizottságra. SÉfisMriMfr^O: déka- , no k tapasztalatai alapján az Egyetemi Tanács kialakitja majd a ^Gdómányos munka szervezeti formáját. Az természetes, hogy az egyes oktatók tudományos munkáját érdeklődési körük határozza meg. de a Tanács irányvonalként kitűzheti azt, hogy a tudományos tevékenységnek elsősorban a?ra kell irányulnia, hogy jó tankönyvek jöjjenek létre, ami azt is jelenti, hogy a tudományos munkának össze kall kapcsolódnia a lehetőséghez képest az oktató munkával. A tanszékek közötti kapcsolatok erősödését a viták mozdítják elő. Kétféle vita lehetséges. Lehetnek tanszékek vagy karok által rendezett viták, amelyek szűkebb körűek: csak azokat hivják meg ezekre, akiket a vitakérdés érdekel. Ilyen vitát a tudományos munka végzése közben is lehet rendezni. Lehet azután olyan vitákat rendezni, amelyek már az Egyetemi Tg^ács égisze alatt fontos problémákat szélesebb körben vitatnak meg. Az ilyen viták már elősegitik a különböző tudományos intézetekkel való kapcsolat kiszélesítését is. A kapcsolat kiszélesítésének természetesen nemcsak ez a módja. Hasznos lenne a tudományos munkaprogrammok kicserélése. Kéri a tanszékvezetőket, hogy határidő kkel egészítsék fci az egyes tanszékek tudományos munkátérvébén szereplő feladatokat, mert enélkül nem lehet ellenőrizni azok végrehajtását. Helyesli Péter elvtársnak azt a javaslatát, hogy elsőnek Köves elvtárs könyvét vitassa meg az egyetem.