Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957

1957. január 17. - 1. Döntés az Egyetem vezetésének kérdésében - 2. Egyéb

- 5 ­2o( fí 1 n ö k véleménye szerint nem lehet non sensnek nevezni az igazgatótanács létesítését. Az Akadémia különböző intézményeibon is létrehoznak hasonló megoldásokat, például felkérnek egyes aka­démikusokat, hogy vegyenek részt az elnökség munkájában. Az igazga­tótanács létrehozása, ha a rektorhelyottessel és a dékánokkal jól együttműködik, csak nyereség lesz. Az Egyetemi Tanács 7 szavazattal 4- ellenében ugy határoz, hogy igazgatótanácsot kell létesiteni, A megejtett titkos sza­vazás során Bognár József /10 szavazat/, Huszár Géza /10 szava­zat/ és Vajda -^-inre /8 szavazat/ elvtársakat választja meg az igazgatótanács tagjaiul. Elnök üdvözli az igazgatótanács taggait és sok sikert kivan munkájukhoz. Ezt követően a Tanács egyhangúlag megerősiti funkciójában László Imre rektorhelyettest. Forgács Tibor javaslatára a Tanács jegyzőkönyvi kö­szönetet mond Fogarasi Béla rektor elvtársnak az Egyetem képvise­letében eddig kifejtett munkájáért, László Imre javaslatára a Tanács jegyzőkönyvi köszö­netet mond Haász árpád elvtársnak dékáni munkájáért abban a remény­ben, hogy gazdag tapasztalatait továbbra is az Egyetem vezetősé­gének rendelkezesére bocsátja. Ugyancsak jegy: őkönyvi köszönetet mond a Tanács Bedő Gyula dékánhelyettes elvtársnak és Fe&ete Győr László elvtársnak, a Levelező Tagozat volt vezetőjének eddigi munkájukért, 2. napirendi pont: 1/ Az egyetemet végzett egyéb szakos hallgatók tanári diplo­ma megszerzésének engedélyezese. László Imre be jelanti, hogy kb 30-35 kérelem érkezett ebben a. tárgyban az Egyetem vezetősegéhez, de ez a szám előrelát­hatólag még emelkedni fog, K. ő m i v e s Imre hangsúlyozza: a kérelmek beadóinak túlnyomó része eddig a marxizmus tanszékeben politikai gazdaság­tant vagy pártörténetet oktattak, Minthogy ezek a tárgyak bizonyos helyeken nem maradnak meg, ezek az oktatók állás nélkül maradnának, ha nem biztositanák nekik a legrövidebb időn belül azt, hogy taná­ri diplomát szerezhessenek az Egyetemen 1948« óta kialakult m d­szerekkel. Ma még van lehetősége az OM-nek arra, hogy szeptember­ben ezeket az embereket elhelyezze. Erre egyrészt a tanárok lét­számában bekövetkezett bizonyos változás, másrészt az a körülmény nyújt lehetőséget, hogy a kötelező órák szamát heti 21-ről 18-ra szállitották le. Ettől a lehetőségtől ezeket a fiatal embereket elütni azzal, hogy a tanári diploma megszeraésében hátráltatja őket az Egyetem, méltánytalan eljárás lenne. . A Tanács az előterjesztést elfogadja azzal a kiegészítéssel, hogy elfogadható bemutató előadást kell megkövetelni tőlük. Ha ezt nem tudják produkálni, hospitálásra kell utasítani őket.

Next

/
Thumbnails
Contents