Kolumbán Vilmos József: A nagysajói káptalan egyházközségeinek történeti katasztere (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 5.) Kolozsvár 2007.

Ötvösmunkák és ónedények a Nagysajói Káptalan - református egyházközségeiben (Kovács Mária)

Ötvösmunkák és ónedények 363 A nagysajói gyülekezetekben fennmaradt tányérok korai példája az újősi tányér (Katalógus 31). A lapos tányér perem nélküli, szélén olvasható tulaj donjelzése, amely eddig feloldatlan: „M: M: / OE: M: / 1624". Adományozója, készítője ismeretlen. Az 1890-es Névkönyv leltárba vette

9

7, majd 1929-ben Debreczeni László is bejegyezte vázlatkönyvébe.

9

8 Szász Lörincné 1814-ben világi használatban lévő tányéijait adományozta a szentmátéi eklézsiának (Katalógus 32, 33). Ezt bizonyítja a két azonos tányér, amely egy étkészlet két darabja volt. Az egyszerű, funkcionális célra készült tányérok keskeny peremének domború, felhajló széle tagolt. Lapos öblük ívesen hajlik a peremhez. Mindkét tányér díszítetlen, ónpestis miatt felületük felhólyagzott. A tányérok készítője (fenekükre beütött minőségjelzéssel összekapcsolt mesterjegyük értelmében) a nagyszebeni CPF mester, aki a 18. század második felében tevékenykedett.

9

9 A minöségjelzése Felvidékről származó ónról tanúskodik. Az Újősi Egyházközség óntányérja szintén a 18. század második felének alkotása (Katalógus 34). A keskeny peremű tányér széle felhajlik, lapos öble ívesen kapcsolódik a peremhez. A tányér felülete díszítetlen, mestere és adományozója ismeretlen. Egyetlen említését az 1860-as vizitációs jegyzőkönyvben találjuk

10

0, az 1890-es Névkönyvből és Debreczeni László vázlataiból kimaradt, a szerzők e tárgy leírását nem tartották fontosnak. A besztercei református gyülekezet megalakulásával, a 18. század második felében szükségessé vált az úrasztali felszerelések beszerzése. 1765-ben még csak lévita tevékenységét engedélyezték Besztercén, azonban a század végére a gyülekezet gyarapodásával a klenódiumok száma is növekedett. 1798-ban a vizitációs jegyzőkönyv

10

1 Alsóbudak filiájaként említi, ekkor már több ónedénnyel rendelkezett. A besztercei gyülekezet kenyérosztó tányérját (Katalógus 35) Kis Zsuzsanna, Kesmeti Józsefné adományozta. A keskeny peremű tányér széle enyhén felhajlik, lapos öble sima hornyolattal kapcsolódik a peremhez. A perem alsó részén olvasható a minuszkulás, hibákkal teli felirat, amelynek értelmezése: „néhai nemzetes Kesmeti József árvaságot viselő özvegye, Kis Susanna ajánlja a Besztercei Reformata Eklesiának 1789 Esztendei 15 mensis

10

2 Mártii". A felirat értelmezése szerint a család tulajdonában lévő tányérra vésték rá adományozási feliratát és ajándékozták a besztercei egyháznak. A tányér mestere ismeretlen, azonban a feliratot rávéső személy mindenképp szász lehetett, mivel a város nevét német ß-szel írta. A Besztercei Egyházközség kegyszereire vonatkozó írott forrással nem rendelkezünk, az 1890-es Névkönyv a maitól eltérő tárgyakat sorol fel.

10

3 A Névkönyv adatainak forrását nem ismerjük, de kizárt, hogy tányérunk 1890-ben ne lett volna a gyülekezet tulajdonában, ugyanakkor olyan tárgyakat említ, amelyek ma kivétel nélkül hiányoznak. Elképzelhető, hogy tévesen másik gyülekezet kegyszereit sorolja fel beszterceiként. A cegőtelki szegélyhímzéses tányér (Katalógus 36) adományozására 1812-ben került sor.

10

4 A tányér pereme keskeny, öble enyhén mélyülő. Peremének alsó részére utólag egy K betűt véstek. A tányér fenekén a leltári számot feltüntető papírcsíkot a mesterjegyre ragasztották, így csupán súrlófényben vehető ki a minőségi ónra vonatkozó koronás rózsa, a mester monogramja nem látható. A tányér adományozója ismeretlen. A cegőtelki tányér az 9

7 Névkönyv 1890, 34. 9

8 Debreczeni 1929, 032. 9

9 Haldner 44-46.; Weiner Piroska: Zinngiessermarken in Ungarn. 16-19. Jahrhundert. Budapest 1978. 67. 10

0 Nagysl-Jkv. 1/2. 152. 10

1 Nagysajói Prot. 209. 10

2 A felirat szövegének három azonosítatlan betűjét értelem szerint mensis-nek oldottuk fel. 10

3 Névkönyv 1890, 8. 10

4 Nagysajói Prot. 326-327.