Kolumbán Vilmos József: A nagysajói káptalan egyházközségeinek történeti katasztere (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 5.) Kolozsvár 2007.
Galacfalva
Galacfalva 121 tilalmas időben koresomárolt, mely a méltóságos udvarnak minden jószágaiban megvagyon tiltva, melyet praefectus uram, Baló Sámuel uram hallván másoktól, próbát is tett, és nyilván úgy találta, és azért szolgabíró Bodoki Jósef uram által tulajdon nemes parochiájaból falusbíróval marháját el is hajtatta. Az ecclesiaban vadnak és találtattak ollyak is, akik a tiszteletes loci minister ellen panaszoltak, tudniillik azzal vádollyák, hogy a loci minister őkegyelme betegekhez, amikor hivattyák is, nem ment és mikor a templomból kijöttenek, akkor mondották ökegyelmének: „miért nem mégyen, tiszteletes uram ahhoz a beteghez", arra azt mondotta, hozzák ide a templomba. Az ecclesiabéli embereket illetlen szókkal illette volna és sok egyébb dolgokat is mondottanak, mellyen a Szent Visitatio igen megindult és kesergett. Melyet a Szent Visitatio látván, elgondolta, hogy tiszteletes Borzovai Mihály őkegyelme ennyi ízetlenségek között csendesen nem maradhatna, mind a méltóságos udvarra, mind az ecclesiara nézve, tehát megengedi [72] a Szent Visitatio mind a két résznek, hogy hívhassanak magoknak papot, úgy mindazonáltal, hogy a méltóságos udvarnak consensussa accedállyon az ecclesia consensussához, hozzátévén azt is, hogy ha a méltóságos udvarnak szívét-lelkét Isten arra hajtaná, hogy a loci ministert még esztendeig megmarasztaná, a Szent Visitatio is meghagyja, ha pedig úgy történnék, hogy változni kellene tiszteletes Borzovai uramnak, tehát a tiszteletes decanus urunk visellyen gondot az őkegyelme kenyeréről és életéről. 3 U 0 Esett ugyanazon nemes ecclesiaban két személyek között visszavonások, úgymint Nagy Mihály és házostársa, Boldisár Kata házasok között. Említett Boldisár Kata hites urát sok rendbéli rongálásáért-veréséért elhadta. Mielőnkbe hozván bajokat, a Szent Visitatio őket minden úton-módon a békességes cohabitatiora kénszerítette, de a megsértődött fél, úgymint Boldisár Kata semmiképpen vissza nem mégyen, s nem akar menni, félvén, hogy továbbá is hasonló hurcoltatást, verést, rongálást fog szenvedni, noha az említett asszonynak férje, Nagy Mihály minden jóra mielőttünk magát obligálá. ítélte azért a Szent Visitatio, hogy az asszony ura ellen inquirállyon és a jövő Szent Partialison a maga dolgát igazítsa. 4'° Panaszola a nemes ecclesia, hogy amely réttye vagyon az ecclesianak, azt nem az ecclesianak tagjai bírják és kaszállyák, hanem mások, holott az ecclesianak tagjai proximusok és proprietariusok a loci ministerrel együtt. Azért ítélte a mostani Szent Visitatio, hogy azon ecclesia réttye fructificállyon az ecclesia tagjainak, magok között nyilakra felosztván és a 13 vonás forint taxat minden esztendőben mégfizetni tartozzanak. Signatur Galatz die 25 Mártii, anni 1776 per substitutum notarium Andreám Hegyi 1778 [Anno 1778] Die 21 m a Mártii 28 9 Deficiente pastore consensum ecclesiae Galatzianae dabat sacrosancta Visitatio et sic per Dei gratiam finita. Soli Deo laus, honor et gloria. 1779 8 v a Mártii anno 1779 19 0 Visitáltatván a galatzi reformata ecclesia is, semmit az ecclesia jovára a Szent Visitatio nem igazíthata esztendőnként járandó jövedelmei iránt a mostani udvari tiszteknek jelen 28 9 Nagysajói Prot. 82. 29 0 Uo. 87.