Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye Parciális Zsinatainak végzései (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 4.) Kolozsvár 2007.
A Parciális Zsinatok jegyzőkönyvei 1686-1719
1716 március, Marossolymos 149 azoltátúl fogva annuatim őhercegsége praejudiciurnára korcsomát tartott és bort áruitatott contra canonem 80., mely cselekedetivel őhercegsége szíviben azt a szeretetnek tüzét, mellyel szoktak gerjedezni az Isten szolgáihoz, azok között őkegyelméhez is, annyira incriminálta, hogy csaknem tellyességgel eloltotta és magátúl elidegenítette. Ezek így lévén, megkívánom a jure, hogy az Inctus őkegyelme részegségiért, tobzódásáért és ecclesiajának scandalizálásáért juxta canonem 82. büntettessék, egyházi hivatalyában való restes eljárásáért penig és hellytelen s botránkoztató korcsomároItatásáért juxta canonem 36. e parochia sua ejiciatur ac sine testimoniali bus relegetur. Actor protestatur de caeteris. Inctus ad haec taliter replicat: Ad 1. Minthogy senkire is itt ez életben tökélletes tisztességet s álhatatosságot az Isten nem bízott s nem hagyott az esett után, úgy én is, ha mi bennem olly erőtelenség és fogyatkozás éppen ugyan, mint emberben, kész vagyok megvallani azokat, amik igazak, amik penig hamisak és hitetlenek s lelkiismereti ellen valók, tagadok. Azért: I. A megnevezett innepen, hogy nem hánytam volna a praedikállószékben mégpenig actiomnak közepiben a prédikállószékbe, [80.] elvégezvén azután, mint a dominus Actor mondgya, az ülőszékben harmadszor, mikor elvégezvén a munkát és ki akarván menni a templombúi az asszonyok széki mellé, mikor mindenek a templombúi kimentenek. És az erőtelenségembül és Istentül rámbocsátot betegségbül lött, nem pedig szombat esti s écakai részegeskedésembül, amely tenyerestalpas hazugság. Ad II. Amenyire Isten erőt s egésséget adott, szorgalmas voltam tanításomban s könyörgésemben. Ha mikor elmulattam, magamnak nem lévén elég orvosom, mást sem orvosolhattam. Az, hogy oláhul nem praedikálnék, hazugság, mert karácsoni actiomat is egészben oláhul vittem véghez, hétköznapokon mindenkor kétszer, szerdán és pénteken, amellyet a tagadhat, aki a templomba nem jár, és így szeretném, hoc fundamento, hogy én oláhul nem praedikálottam, ki relábalt ad valachisum [!], demonstráltatni. Ad III. A beteg a beteget nehezen gyógyítya. Nehezen mehettem akkor a megnevezett beteghez, másnapján az innepnek küldött embert (nézvén mint vagyon), ígirtem magamat rá, hogy lemegyek. A válasz ez volt, hogy két óra múlva mennyek le, utánnam jőnek. Én várván a követet, eljött ugyan a megnevezett betegnek az ura hozzám, kinek eszt mondtam: Én mind várám kegyelmedet, hogy lemennyek és ha mit jót tehetnék szegénnyel, de már most énnekem is kezdvén újjólag émelyegni a gyomrom, érzem erőtelenségemet s arra való tehetetlenségemet. Azért nem mehettem, de ha szintén lemehettem volna is, őneki bizony az Úr vacsoráját fel nem adtam volna, mert Advent 1. napján vett volt, véle megizentem azt is. Azért a communioval való élés nem halálra való készítés, hanem az ő szokások szerint babonaűzés. Ad IV. Kívánom s szeretném tudni, ha ugyanollyan nagy mértékben árultattame, amelyért ecclesiaból való kivetést érdemlenék. Ha szintén árultam volna is, sem az Istent, sem őhercegségét meg nem bántotam volna, mert naponként való testi tápláltatásomra cselekedtem, ruminálván jól, mi legyen esztendőnként való fizetésem. De caeteris protestatur.
