Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 3. Marosnémeti-Zejkfalva (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-3.) Kolozsvár 2007.

Ribice

Ribice, 1776 361 Melyre azt felelék, hogy magok az eklézsiabeliek is készek örömmel önként ígérni és individualiter esztendőnként meg is adni valami bizonyos fizetést. Azonkívül az eklézsia egyéb jövedelméből is [37.] a papi fizetést úgy meghatározni és állítani, hogy egy tisztességes fizetés tellyék ki. Hozzáfoga tehát a Szent Visitatio a méltóságos és tekintetes urakkal együtt, a papi fizetés conventiójának állandóul való megállítására, és azt meg is állítá eszerint. Individualiter az eklézsiabeliek illyen conventiot készítének: A ribitzei nemes reformata szent eklézsia nevében és képében, mai napon, úgymint az 1796-dik esztendő Januariussának 9-dik napján, a Hunyad és Zaránd vármegyei reformata szent eklézsiák mostani tiszteletes tudós esperestye tiszteletes Soldos Márton uram, úgy nótáriussá T[rintsényi] Sala Mihály és vicedirectora Kolosvári Sámuel uraimék által folyta­tott Szent Visitatio alkalmatosságával mi, alább írtak, meggondolván azt, hogy az Istenhez való tiszteletünknek középpontja ez, hogy mint a régebbi boldogabb időkben helységünk­nek szent vallásunkon lévő papja volt, úgy az egy darab időtől fogva pap nélkül való eklé­zsiánknak ezután is papja légyen és lehessen. Mely szent végnek elérésére nézve a Szent Visitatio jelenlétében és bizonyítása előtt arra kötelezzük magunkat és minden successorin­kat, hogy míg Isten mind eklézsiánknak, mind magunknak és helységünknek állapottyát jobbra fordítya, hogy többíthessük a papi fizetést, tehát most a papi fizetést az alább írt rend és mód szerint úgy határoztuk és ígértük meg, hogy ami az eklézsia közönséges jövedelmé­ből rendeltetett, azt a domesticus curatorával eklézsiánknak kiadattyuk, amit magunk is sze­mély szerint rendeltünk, minden fogytakozás nélkül esztendőnként megadjuk, s annak meg­adására successorinkat is kötelezzük. Sőt, ha ez így nem esnék, szabadsága légyen a Szent Visitationak mirajtunk és successorinkon az ecclastico, seculare brachium által is megvétet­ni. [38.] Fizetés tehát ez lészen: 1-ben. Az eklézsia közönséges jövedelméből, mely rész szerint a brádi vásárvámból, rész szerint az eklézsia capitalissából gyül bé, és a domesticus curator által angarianként fi­zettetik, leszen kétszáz mfr. 2-szor. Személy szerint az eklézsia tagjai önként, jó akaratból, minden kénszerítés nél­kül, az alább írt mód szerint, ezt az esztendőnként járó fizetést ígérék a Szent Visitatio előtt: Az eklézsiabeliek nevei Készpénz Búza Török­búza Zab Széna Fa hfr. dr. véka véka véka szekér öl Méltóságos Ribitzei András úr 20 — ­­­­Tekintetes Ribitzei Jósefné asszony 1 36 4 4 4 1 1 Tekintetes Ribitzei Ádám úr 1 36 4 4 4 1 1 Tekintetes Balog Ferentz és Móses urak együtt 3 ­4 4 4 1 1 Tekintetes Nemes Sámuel úr 1 36 4 4 4 1 1 Tekintetes Nemes Gábor úr 1 36 4 4 4 1 1 Tekintetes Ungur Ferentz úr 1 36 2 2 2 '/2 '/2 Tekintetes Pogány Ábrahám úr 1 2 2 2 ­'/2 ­Tekintetes Nemes Tamás úr ­68 1 1 1 ­­Tekintetes Nemes Borbára asszony ­68 1 1 1 ­­Summa 32 18 26 26 24 6 5 >/2

Next

/
Thumbnails
Contents