Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.
Tárgymutató - Falvak szerint
Brád 463 mo); a szászvárosi partikulából éneklő kántort hoznak, aki „tiszteletes loci minister és parochus jaram őkegyelmétől minden istenes és az ecclesia előmenetelére s épületire célozó dolgokban önként fügjen, híre és engedelme nélkül ide s tova ne cékásszon, et in absentia illius a rendes isteni szolgálatott a menyiben a cantort is illetheti, véghez vinni el ne mulassa, sub gravi animadversione" (Brád, 1780/3-o); „az míves napi rendes könyörgéseknek óráin az éneklésnek későre való elkezdése miatt esvén olykor egy kevés ízetlenség némely halgatók között" (Brád, 1780/4-to); „a nemes eklézsiának is tettzéséböl observáltatni ezutánn megerősíttetett ezen visitatorium fórumban ez a rendtartás, hogy kéttzeri harangozás utánn, akinek csak kívánkozik szíve és igyekezik lába az Úr orcája eleibe menni, ne késedelmezzék, mivel az isteni szent szolgálat legottan elkezdettetik. Ugyanezen rendtartás observáltassék a vasárnapi és egyéb sátoros innepi napokon is" (Brád, 1780/4-to). Kántor. A gyülekezet azon óhajának adott hangot, hogy éneklő „cantor hozattatnék", hoztak is „az elmúlt 1779-dik esztendőben 12 m a Decembris a szászvárosi nemes Particulából egy betsületes ifjat, Pető Mihálly őkegyelmét" (Brád, 1780/3-o); a gyülekezet kántora Teleki Mihály, a Vizitáción ugyanis részt vett a lélkész „cum cantore Michaele Teleki" (Brád, 1782.); a kántor műveli a harangozó földjét, mert ez már öreg (Brád, 1783/2-do); „István nevezetű becsületes ifjúember az enyedi nemes collegiumban való tanulása után egynéhány megyékben viselt cantori, orgonistái, s rectori hármas hivatalt, különös dicsérettel, amint bizonyságleveleiből kitettzik, ki is a brádi nemes megyében azon hármos hivatalra most közelebb meghívattatván a tiszteletes senioratustól, a tractualis consensust megnyerte conventioja pedig, melly kezénél vagyon, áll 160 id est százhatvan vfr." (Brád, 1793/4-ro); az „organicus cantor" fizetését megállapítják (Brád, 1796/6-szor). Klenódiumok, kegytárgyak, terítők: Lista a klenódiumokról (Brád, 1782/8-vo/l-7); Klenódiumok, úrasztali terítők, pulpitus- és szószékterítők, harangok leírása, leltárba vétele (Brád, 1796/21-szer/l-22). Kocsma, fogadó: Nemes László özvegye adósága törlesztése fejében „a brádi mostani tiszteletes loci minister atyánkfiának általadá árendába a fogadóját" (Brád, 1796/11-szer); az ekkla kocsmáján borral kereskedve bevétel (Brád, 1797/7-szer); a Vizitáció a kocsmát a lelkésznek adja át árendába (Brád, 1797/8-szor). Kollégium: A gyülekezet azon óhajának ad hangot, hogy éneklő „cantor hozattatnék", hoztak is „az elmúlt 1779-dik esztendőben 12 m a Decembris a szászvárosi nemes Particulából egy betsületes iQat, Pető Mihálly őkegyelmét" (Brád, 1780/3-o); „Vintzi István nevezetű becsületes ifjúember az enyedi nemes collegiumban való tanulása után egynéhány megyékben viselt cantori, orgonistái, s rectori hármos hivatalt, különös dicsérettel, amint bizonyságleveleiből kitettzik, ki is a brádi nemes megyében azon hármos hivatalra most közelebb meghívattatván a tiszteletes senioratustól, a tractualis consensust megnyerte conventioja pedig, melly kezénél vagyon, áll 160 id est százhatvan vfr." (Brád, 1793/4-ro). Láda: Az ekkla ládája a kurátornál van, Vizitáció parancsolja, hogy a parókián álljon, további utasítások annak tartalmát, kulcsát stb. illetően (Brád, 1796/15-ször). Legátus: Az „inneplő" diáknak adtak pénzt (Brád, 1800/3-O); pénzt adtak a deáknak (Brád, 1802/VI.); „a három sátoros innepre a legatusnak" (Brád, 1803/VI./12); legátum (Brád, 1805/IV./12); legátum a három sátoros ünnepre (Brád, 1806/VII.). Lelkész: A lelkész iszik, hajdútáncot jár stb. (Brád, 1690); panaszolja a Vivitáció, hogy a lelkész nem tanul és soha nem írja le a prádikációit (Brád, 1690/2.); a lelkész „olykor sátoros innepeken későcskén harangoztat" (Brád, 1775/1-mo); a gyülekezet kérésére a Vizitáció inti a lelkészt, hogy a filiából vasárnaponként igyekezzen vissza a mater délutáni istentiszteletére, amíg olyan tanítót nem hozatnak, aki az istentiszteletet elvégezheti. (Brád, 1776/1-mo); „nagy fogyatkozása van a parochusnak" (Brád, 1796/18-szor). Lelkészi lakás: Építeni kezdik a lelkészi lakást (Brád, 1769-Január/3.); torony, parókia és iskola javításra pénzt adtak ki (Brád, 1796/9-szer); Az ekkla ládája a kurátornál van, Vizitáció parancsolja, hogy a parókián álljon (további utasítások annak tartalmát, kulcsát stb. illetően) (Brád, 1796/15-ször); a lelkészi lakás elhanyagolt állapotban, nem alkalmas az ekkla értéktárgyainak biztonságos