Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.
Brád
Brád, 1800 245 Nota bene: E nem pura erogatio, hanem inkább elocatum, mert ez feltudódott abban az 355 mfr., mellyet ma interesez titulata Ribitzei Mária kisasszony 17-o. Lévén Katona János úrnak még néhai titulatus Ribitzei László úr idejebeli vásárbírói fizetésébe restantiába tizenhat mfr. és 72 dr., azt titulatus Gálfi Pál úr kifizette Katona Jánosnak 16 72 18. Sztánka Jánosnak elocált 24 48 Az egész erogatio summája És így titulatus Gálfi Pál úr supererogált 39 ~ harminckilenc mfr. és 64 dr. 1185 54 1 145 90 [481.] Midőn eszerint végezné a Szent Visitatio a domesticus curator úr demonstratioját, most is eléadá azon 1794-ben interimaliter visázott demonstratiját, mellyet 1796-ban is eléadott volt, és akkor a Szent Visitatio azon rendeletlenül írt demonstratioból kiszedegette, mit fizetet az egyházi szolgák conventiojába, innepre járó deákoknak, harangozónak, torony renovaţi ójára, papi és mesteri házak körül való raparatiokra, visitatiokra, úgy azt is, mit hova elocált, amit láthatni az 1796-beli visitatio actáiból, paginis 26, 27, 28, 29, azholott is világosságra hozta a szent Visitatio, hogy supererogált volt l-o. hfr. 51 dr. 25, melly supererogatumat osztán az 1797-beli visitatio pagina 308, sub numero 9 kifizetett 2-o. 11 mfr. és 60 dr. a Brádi Jósef úr ellen folytatott per költségeire, de amellynek megfizetéséről még 9 ft. és egy pénz restantiával edgyütt obligatoriát adott titulatus Brádi Jósef úr, melly az ecclesia ládájában megvan, de dato 1796 60 Januarii, coram regiis Paulo Bálint és Volfgango Brádi, melly 11 mfr. és 60 dr. supererogatumat titulatus Gálfi Pál úrnak tartozik az ecclesia refundálni. Ha a curatorság nem változott volna, az ezen esztendőkben percipiált vásárvám számbavétele a következendő visitatiora halasztódott volna, de új curator tétettetvén, a Szent Visitatio szükségesnek ítéli, hogy az abból tett erogatiot is számba vegye e mái napig, úgymint Martiusnak 15-dik napjáig. Találá pedig eszerint: Pro mense Januario anni 1800 jött vásárvám 13 8 P/2 Mense Februario et Martio 61 61 Summa percepti 75 42'/2 72 42'/2 Nota bene: Ezen 75 ft. és 42 V2 dr. nem vevődöt ki sem a gornyikok tizedgye, sem a vásárbírók nem vettek semmit az eddig eltölt harmadfél holnapra. Erogált pedig: l-o. Papi fizetésbe tiszteletes Bartha Mihálly úrnak 50 2-o. A mesternek, Kassai Jósefnek 74 46 3-o. Még egyébb szükséges költségekre, s visitatorium honoráriumba 26 64 Summa erogati 151 10 151 10 Melly szerint titulatus Gálfi Pál úr supererogált hfr. 75 dr. 67 V2 ~ hetvenöt ft. és hatvanhét dr. [482.] Szegyük rendbe mind a titulatus curator Gálfi Pál úr supererogatumait: 1-o. Az 1799-dik esztendő végéig tett számadásból itt felyebb, pagina 480 látszik, hogy supererogált hfr. 39 dr. 64 2-o. A Brádi Jósef ellen folytatott perre, mint felyebb megíratott költött hfr. 11 dr. 60. 3-0. Ezen most írt újj supererogatum hfr. 75 dr. 67 Vi A supererogatumnak egész summája hfr. 126 dr. 91 Vi. Ellenben restál titulatus Gálfi Pál úr a ribitzei ecclesiának a tertialitasból e mái nap, úgymint 15 t a Mártii, 1800, hfr. 208 dr. 98. Ezen 126 mfr. és dr. 91 V2 supererogatumat fordítsa meg a brádi domesticus újj curator, titulatus Mohátsi Lajos úr a ribitzei ecclesiának, nem pedig Gálfi Pál úrnak, és a 208 mfr. és dr. 98-ból tartozik titulatus Gálfi Pál úr a ribitzei ecclesiának adni hfr. 82 dr. 6 V2. És így sem