Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.

Alpestes

112 Alpestes, 1783 lem mellett áll ebben az eklézsiában a papi hiva­tal, és mindenféle fizetése s jövedelme a papnak irattassék bé jövendőre ezen jegyzőkönyvben. Ez illy renddel vagyon: 22 j [315.] 4-szer. Midőn a Szent Visitatio folyna, és jó rendbe s karba akarná helyheztetni az eklézsia­beliek becsületes tagjaival, Demeter Sigmond őkegyelme illetlenül vi sei é magát, embertelen szavaival sértegetvén némellyeket haragos indu­lattyában. Ezért a Szent Visitatiotól atyai szép intéssel megdorgáltatott, feddetett, de erre is nem ügyelvén. Az végezteték: hogy a domesticus curator úr elmúlhatatlanul büntettesse meg a maga illendő hellyén, mind gazlódó rossz embert. 5-ször. Panaszul adaték fel, hogy az eklé­zsiabeliek, az eleitől fogva való szokás és jó rendtartás szerint tartoznának ugyan a papi szán­tóföldeket maga idejében megszántani, és bévet­ni, de amellyet eddigelé elmulattanak a tisztele­tes papnak nagy kárával, néha a rendetlenség és restség miatt szántatlanul is hagyták. Mellynek illendő módon való megorvoslására, minekelőtte a Szent Visitatio, a leghathatósobb eszközökhez nyúlt volna, az eklézsiabeliek önként min­den kénszerítés nélkül, kézbéadással arra kötelezék és határozák magokat, hogy soha többé ezt el nem mulattyák, hanem a parochialis földeket maga idejében mind megszántyák, bévetik, boronállyák, és bé is hordják. Úgyszintén a fizetésbéli búzát is, nem edgyszersmind kezdették vala béhordani, hanem külömb-külömb szakaszokban, melyre nézve az időnek viszontagsága miatt olykor kár esett a gabonába. Erről is az eklézsiabeliek, magok önként, illyen örökre való határozást tevének: tudniillik az egyházfiak a szántást, vetést, és béhordást megelőzött napon minden embernek a dologra való kiállás végett személlyesen hírt tégyenek, minden ember minden vonogatás nél­kül a dologra eléállyon, ugyanazon egy nap szántsák meg, vessék, és boronállyák el a földe­ket, és amely napon a papi bér búzát behordják, azon hordják bé a papi földeken termett búzát is és jó móddal asztagokba rakják, s béfedjék. Hogyha pedig valaki ollyas találkoz­nék, aki a hírtételre elé nem állana, mindnyájon arra állának, hogy az egyházfiak magok erejektöl is, vagy ha ez elégséges nem volna, a consistorialisok erejével, a dologra ki nem állónak marháját szabadoson elköthessék, és három márjásokig megbüntessék, toties quoties. Ezt jövendőbéli bizonyságul improtocolláltatni kérék, hogyha a szükség úgy hozná valamikor magával, a secularis tisztviselőknek megmutathassák, és ha egyébként nem lehet­ne, ezen improtocolíationak erejével, a secularis tiszt által is az engedetlent a leírt büntetés­sel megbüntethessék, minden character és személybéli külömbség nélkül. Erre nézve a leírt kötelezést a Szent Visitatio [316.] oly hozzáadással improtocollálá is, hogy az engedetlen­nek engedetlensége miatt valami kár találna esni, a büntetésen kívül a kárt is fizesse meg. Erre is réáállának mindnyájon. 6-szor. Világos igasság az, hogy a Hunyadi venerabilis református tractus királyi táblai cancellisták által véghezvitt inquisitoriája szerint a pestesi eklézsiára nézve 1754-be 5 ta Augusti tett vallomás bizonyítya, hogy ezen helységben olyan constitutio volt, hogy az eklé­22 5 A papi conventio számára kb. 4-5 oldal üresen hagyva.

Next

/
Thumbnails
Contents