Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 1. Algyógy – Haró (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-1.) Kolozsvár 2003.
Alpestes
Alpestes, 1783 kek taníttásában semmi haszon nem tapasztaltatik, kétség kívül azért, hogy az oskolából gyakran excurrál, tanítvánnyai mellett nem ül, s kivált a mely már nagyobb animadversiora méltó, a tavalyi visitationak decisioja ellen is az akkor praedicamentumban forgott személlyel lehető egybentalálkozására magának ollykor alkalmatosságokat keres. Mellyekre ludi magister őkegyelme reponála illyen punctumokban, hogy tanítása gyümölcstelenségének oka a szülék negligentiája, kik nem jártattyák fel gyermekeiket continuo az oskolába, hanem minden rabotás munkának idején elvonnyák az oskolából, s így ami kevés idő alatt tanul a gyermek, kétannyi elvesztegetett idő alatt elfelejti. Hogy pedig a tavallyi visitationak végzése ellen valami hellytelen conversatioban elegyítette volna magát, azt simplicer tagadja, aminthogy előszóllíttatván azon Pap János nevezetű ember, kinek házában esett volna a relatio szerint a gyanús egybentalálkozás, úgy referálja, hogy nálla ugyan megfordultának egy alkalmatossággal mindketten, de hellytelen cselekedeteket nem látott. Decisio: Felvévén a visitatio a humanissimus dominus ludi magister őkegyelme iránt feladatott [46.] vádokat, azokból nem egyebet hoz ki, hanem hogy a nemes ekklézsiának katonaságból álló része annyira elidegenedett légyen a dominus ludi magister őkegyelmétől sok közbenjött kedvetlen okokra nézve, hogy azon idegenségre nézve nem reménlheti sem a ludi magister őkegyelme csendes megmaradhatását, sem a gyermekek tanításában tehető gyümölcsös és hasznos tanítását. Kivált minthogy némely szülék már tellyességgel el is vonták gyermekeiket őkegyelmétől. Méltónak ítéli azért ezen differentiát pro ulteriori et finali decisione a közelebb következő consistorialis confluxusra halasztani, amikoron is a visitationak végén akárholott celebráltassék, maga a visitatio fogja ezen dolgot feladni, megjelenvén ottan mind a nemes ekklézsia deputatussai, mind a humanissimus dominus ludi magister. Addig pedig úgy igyekezze magát minden részben comportálni, hogy újjabb animadversiora okot ne szolgáltasson, az ekklézsia is addig míg finalis decisio lészen benne, mostani functiojában mint Ludi Magistert elszenvedje. 3-tio. Eleiben jővén a visitationak egyfelől Déván lakó Budi Sándor, másfelől felesége Szilágyi Sára őkegyelmek, minekutánna egymás ellen való panasszokat szóval eléggé elébeszéllették volna, nem talált a visitatio az okban semmi ollyas meritalis dolgot, melly egymástól való separatiot, annyival is inkább divortiumot méltán érdemelhetne. Hanem az asszonyban, Szilágyi Sára őkegyelmében observálja azt a hibát, hogy férjének néműnémü kedvetlen szavaira mindjárt megindult, s férjét elhagyta. Mindkettőben pedig animadvertállya azt, hogy egymást megérteni nem akarják, hanem könnyen hajolnak a házasságnak törvénye ellen az egymással való szóbéli veszekedésre. Minthogy azért az ekklézsiának scandalumára, a visitatio semmiképpen meg nem engedheti, hogy egymástól külön lakjanak, végezi, hogy minekutánna Szilágyi Sára őkegyelme a fér ít hibásan esett elhagyásáért a visitatio előtt megköveti, Budi 104 Ciril betűs úrasztali tányér „Mitropolit Serafim" felirat az úrasztali tányéron