Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)

II. Az MKP politikája az Ideiglenes Nemzetgyűlés időszakában - 1. Az alapszervezetek megalakítása, a közigazgatás megszervezése

lalkoztak igazolásokkal, főként az 1945-ös év második felétől kezdődően. Ekkor Esztergomban már olyan eset is előfordult, hogy egy-egy nemzeti bizottsági ülésen akár 15-20 úgynevezett megbízhatósági bizonyítványt is kiállítottak. Ehhez hason­ló eljárási módot alkalmazták többek között Dorogon, Kömyén, Nyergesújfalun és Tatán is.109 Tatán arról is döntöttek, hogy amennyiben a nemzeti bizottság kifogást emel a község valamely tisztviselője ellen, akkor őt az igazoló bizottság döntéséig azonnali hatállyal felfüggesztik az állásából.110 A politikai pártok közötti ellentétek az igazolási eljárások és a bizonyítványok kiállításának az ügyében is jelentős feszültségeket szültek. Ennek is volt köszönhető, hogy az eljárásokkal a kommu­nisták ekkor még nem érték el a kitűzött céljaikat111, a közigazgatásban dolgozó - nekik nem megfelelő - apparátus leépítése majd csak az 1946 májusában megindí­tott úgynevezett В-listázás végrehajtása után sikerült. A kommunisták a korábban már ismertetett feladatok mellett különös figyelmet fordítottak a széntermelés minél előbbi megkezdésének a szorgalmazására, még­hozzá nem is eredménytelenül, hiszen 1945 áprilisának elejére már komoly sikere­ket értek el ezen a területen. Dorogon 1945. április 7-én láttak hozzá az elárasztott bányaszintek víztelenítéséhez, melyben nagy segítséget jelentett a szomszédos tokodi bányatelep épségben maradt gépeinek a használata. Erőfeszítésük úgy tűnik nem volt hiábavaló, ugyanis hat nappal később megindult a széntermelés - igaz ekkor még csak napi 25 vagonos átlaggal. Ezzel egy időben a vármegye számos üzemében is megkezdődött a háborús károk felszámolása, s mihelyt lehetőség nyílt rá, a termelés is beindult. Rövidesen üzemképes állapotba hozták a bánhidai és a tatabányai erőművet, a felsőgallai cementgyárat és az alumíniumgyárat is. A nyergesújfalui Viscosa és az esztergomi Petz Rt. is csakhamar termelésre alkalmas állapotba került, igaz ebben az esetben azt is meg kell említenünk, hogy ez utóbbi üzemek a kezdeti periódusban állandó nyersanyaghiánnyal küzdöttek.112 13 A fentiekben már esett szó az alapszervezetek létrehozásáról is, melyeknek já­rások, azon belül pedig községek szerinti kimutatását a következő táblázatok tar­talmazzák.111 109Ortutay: Komárom megye közigazgatásának kialakulása 1945-1950... 28-29. o. 1 wOrtutay: A Tatai Nemzeti Bizottság tevékenysége a felszabadulást követő hónapokban... 11. o. 111 Kivéve a politikai rendőrséget, ahol igencsak felülreprezentáltak voltak. 112Szakács: i. m. 12-13. o. I13MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 1. ő. e. A Budapest Területi Bizottságához tartozó MKP alapszervezetek kitöltött kérdőívei a pártszervezeti törzslap mintája szerint, 1-135. o. 35

Next

/
Thumbnails
Contents