Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)
V. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választások - 4. Az adminisztratív visszaélések végrehajtása
A 42 037,16 Ft összeget kitevő kiadást csak részben fedezte a központ által két részletben kifizetett 40 366 Ft, illetve Práth Károly783 1000 Ft összegű hozzájárulása, ezért a hiányzó részt a szeptemberi dologi kiadásból fedezték.784 4. Az adminisztratív visszaélések végrehajtása Még javában folyt a választási kampány, amikorra elkészültek a választói névjegyzékek. A több mint 460 000 személy kihagyása megdöbbentette mind a koalíció, mind pedig az ellenzéki pártok vezetőit.785 Mindszenty József a miniszterelnökhöz címzett levelében a következőket írta erről: „A Magyar Püspöki Kar anélkül, hogy politikai vitába, pártküzdelmekbe beavatkoznék, vagy azokban nyilatkozni kívánna, minta az erkölcsnek és igazságnak Istentől hivatott őre, felemeli óvó szavát az ellen, hogy híveinek jelentékeny részét a választójog gyakorlásából kizárják. Különösen kirívó a helyzet, mert demokratikus egyenlőség alapján kijáró jog csorbításáról van szó és az új magyar alkotmányban lefektetett állampolgári jogok megtagadásáról is. Különösen nehezményezi azokat a valóságnak meg nem felelő, sok esetben becsületbe gázoló megállapításokat, amelyekre hivatkozva ez a jogfosztás igen gyakran történik. Elengedhetetlen, hogy a magyar kormány módot találjon arra, hogy idejében orvosolja ezeket a visszaéléseket és ne tegye ki az országot annak a veszélynek, hogy a választás tisztaságát és érvényességét kétségbe lehessen vonni. ”786 A választópolgárok megrostálása - a névjegyzékből történő kihagyások útján - az összeíró bizottságok feladatkörébe tartozott. Mivel a vármegyei bizottság nem rendelkezett az 1945-ös választásokról semmilyen kimutatással, az összeíró biztosoknak új választói névjegyzékeket kellett összeállítaniuk, mely munka során lehetőségük nyílt arra, hogy feltérképezzék a választópolgárokat.787 Az összeíró bizottságok pozícióinak elosztását azonban nemcsak a szavazók megrostálása miatt tartották fontosnak a pártok, hanem azért is, mert ezek a bizottságok változatlan összetételben komoly hatás- és jogkörrel felruházva választási bizottságokká alakultak át. Komárom-Esztergom vármegye központi összeíró bizottságainak névsora járások, városok és pártállás szerint a következőképpen alakult.788 783 Práth Károly 1946 és 1951 között az MKP, illetve az MDP Párt- és Tömegszervezetek Osztályának volt a munkatársa, bányavidéki instruktor és foinstruktor beosztásban. 784MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 19. ő. e. Pártgazdálkodással kapcsolatos iratok, 8. o. 785 Pölöskei-Gergely-Izsák (szerk.): i. m. 297. o. 786 Mindszenty '.Emlékirataim... 183. o. 787 MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 34. ő. e. Az 1947. évi nemzetgyűlési választások előkészítésével és lefolyásával kapcsolatos iratok, 42. o. 788Uo. 21-22. o. 176