Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)
V. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választások - 3. Az MKP választási kampánya a vármegyében
történő szavazásra.763 Tokodon és közvetlen környékén is időben megkezdték az agitációt, melyről Jakab Dezső az augusztus 13-án kelt jelentésében a következőképpen számolt be: „A házi agitáció megkezdődött. A három körzetben meginduló agitációt 7 agitátorbrigád vette munkába. Három nap alatt hat új párttagot szereztek. A szervezet naponta 2-3 párttaggal számít szaporodást. Mogyorósbányára Lipták elvtárs ment ki, aki kivette a fizetett szabadságát, egészen a választások végéig Mogyorósbányán fog tartózkodni. A régi vezetőséget leváltották, közülük hárman maradtak a régiből, a többiek friss munkaerők. A Tokod-Altárói falujáró csoport jól dolgozik. Állandóan járnak Tokod községben, ahol agitáción kívül akciókat is végeznek. Nyolc új ruhát varrtak a nők részére, 3 családot felöltöztettek, 10 varrógépet és 3 tűzhelyet javítottak. A falujáró csoport létszáma 83 fő. ”764 Nagy jelentőséget tulajdonítottak az élelemtáraknál és a piactereken történő ági tálásnak, ezekre a helyekre ugyanis túlnyomórészt nők jártak, akiknek a körében még mindig nem volt elég népszerű a párt.765 A választásokat megelőzően népszerűségnövelő intézkedésként számos községnek kiharcolták az elmaradt közellátási lisztet és szappant, illetve a középületek megjavítására és az iskolák felszerelésének beszerzésére is indítottak akciókat. Máriahalom községben közmunkát indítottak, továbbá Dömösön szénkutatás céljából fúrást kezdeményeztek, ezzel is növelve a párt elfogadottságát.766 Az Esztergomban, Komáromban és Felsőgallán élő nagyobb számú kiskereskedő és kisiparos réteget is jól kidolgozott akcióprogramokkal (pl. a szövetkezeti burgonya kiskereskedők által történő szétosztása) próbálták megnyerni.767 A fenti intézkedéssorozat, figyelembe véve a többi párt gyenge kampányát, minden bizonnyal ellenszenvet váltott ki, ami kommunistaellenes propaganda kifejtésére sarkallta őket. Az MKP KV Propaganda Osztályának küldött jelentés szerint a vármegye területén elsősorban a Szociáldemokrata Párt jeleskedett a kommunista párt elleni negatív hangvételű szólamok terjesztésében. Gyűléseiken ugyanis többek között arról próbálták meggyőzni a választópolgárokat, hogy a magyarországi németeket egyedül a Magyar Kommunista Párt akarja kitelepíteni, ráadásul a Magyar Kommunista Párt vezető politikusai egytől egyig szovjet állampolgársággal rendelkeznek. A kommunisták az ellenük felmerülő 763 PSZL 274. f. 21. áll. 105. ő. e. Agitációs és propagandamunka. Komárom-Esztergom vármegye, 36. o. 7t,4PSZL 274. f. 16. áll. 19. ő. e. Az instruktori jelentések az országgyűlési választások előkészítéséről, 12. o. 765 PSZL 274. f. 16. áll. 179. ő. e. Vármegyei bizottságok és pártszervezetek. Komárom-Esztergom vármegye, 4. o. 766MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 34. ő. e. Az 1947. évi nemzetgyűlési választások előkészítésével és lefolyásával kapcsolatos iratok, 37. o. 767Uo. 35. o. 172