Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)

IV. A kommunista pozíciószerzés 1945-1947-ben - 6. Politikai küzdelmek a két vármegyei konferencia közötti időszakban

gye lakossága élénk érdeklődéssel tekintett az ügy aktuális állására, különös fi­gyelmet szentelve annak, hogy vajon az összeesküvésben részt vettek sorsa hogyan alakul, illetve milyen ítéletek várhatóak.648 Kovács Béla letartóztatásának körülmé­nyeit elemezve a vármegyei bizottság azt is megállapította, hogy a kisgazdapárt azon lépése, miszerint kiállt főtitkára mellett, a Szovjetunióval szembeni provoká­ció volt, ami rendkívüli módon veszélyeztette a velük addigra kialakított vi­szonyt.649 A kommunista pártnak az imént bemutatott koncepciós ügy számos eredményt hozott. Ezek közül a legfontosabbnak azt tekinthetjük, hogy a választá­sok mielőbbi kiírásának napirendre kerülése mellett sikerült elérniük azt is, hogy a vármegye agrárjellegű vidékein élők között is lassú taglétszám emelkedés követke­zett be.650 Pedig egy évvel ezt megelőzően, 1946 januárjában a 18 000 főt számláló tag­létszám a következő hónapra majd 1000 fővel csökkent.651 A párt számára kedve­zőtlenül alakuló tendencia megállítása és rövid időn belüli látványos növelése ér­dekében az MKP Komárom-Esztergom vármegyei Pártbizottságának 1946 márciusának közepétől április elsejéig terjedő időszakának munkatervében kiemelt szerep jutott a tagtoborzás megindításának az egész vármegye területén.652 A sike­res tagtoborzási kampány érdekében a kommunisták számos népgyűlés megrende­zésére is sort kerítettek. A jelentések szerint április utolsó napjaiban Bánhida, Kömye, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bököd, Császár, Szák, Szend, Nagyigmánd, Kisigmánd, Kocs, Tata, Baj, Naszály, Tardos és Vértesszőlős községekben - egy­két esetet leszámítva - is jól sikerült gyűléseket bonyolítottak le, ami nagyban hozzájárult a taglétszám lassú növekedéséhez. A gyűlések arra is tökéletes alkalmat nyújtottak, hogy a helyi lakossággal az elmúlt hetek általuk „rémhírként” értelme­zett kérdéseit is tisztázni tudták, a megfelelő instrukciókkal korábban már ellátott agitátorgárdáik bevonásával. A jövőre vonatkozó létszámnövelő elképzeléseik azonban komoly akadályba ütköztek, amit az illetékesek ismételten a járműhiány- nyal indokoltak.653 Nincs rá konkrét bizonyíték, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy éppen ezért hagyott alább a kezdeti lendületük, amit viszont Soós Sándor várme­gyei titkár meglehetősen éles kritikával illetett, holott mindezen hátráltató ténye­648ÁBTL 1.1. A Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának iratai, 3. d. 4. o. 649MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 5. ő. e. Az MKP Komárom-Esztergom Vármegyei Bizottságának végrehajtó bizottsági üléseiről készült jegyzőkönyvek, 32. o. 650MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 20. ő. e. Az MKP Komárom-Esztergom Vármegyei Bizottsága titkárának jelentései a politikai helyzetről, pártközi viszonyról, a pártmunkáról, a tömegszervezetek helyzetéről és az általános politikai hangulatról, 17. o. 651PSZL 274. f. 16. áll. 43. ő. e. Szervezet-, tag- és káderstatisztikai kimutatások, 8. o. 652MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 6. ö. e. Az MKP Komárom-Esztergom Vármegyei Bizottságának munkatervei, 1. o. 653 PSZL 274. f. 16. áll. 176. ő. e. Vármegyei bizottságok és pártszervezetek. Komárom-Esztergom vármegye, 87. o. 145

Next

/
Thumbnails
Contents